Már nem tananyag az evolúció a török iskolákban
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/GgvPaCokbY3Mizp-9KtRS9zXAj8U5TQ2ti9hZH4GaAI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1Y2U0YjAyZGQ4ODQyOTE5MzdiZDM3YWUxYmUxNDM2.webp)
Úgy véljük, ezek a témák meghaladják a diákok felfogóképességét
– idézte a The Guardian Alpaslan Durmust, aki videóüzenetben jelentette be a testület döntését.
Az evolúció a kilencedikes bioszkönyvekben került elő, de ezentúl csak az egyetemeken foglalkoznak a fejlődéstörténettel. Más változások is lesznek a tantervben: kevesebb óraszámot fordítanak az elvilágiasodás tanulmányozására.
Az ellenzék régóta hangoztatja, hogy Recep Tayyip Erdogan elnök rendszere
burkoltan iszlamista program
megvalósításán dolgozik. Szerintük azzal, hogy ilyen módon belenyúlnak az oktatásba, a jövő generációját akarják elbutítani. A brit lap, megjegyezve, hogy helyi szinten már voltak kisebb tüntetések a szülők részéről amiatt, ahogyan a vallást oktatják.
A Közel-Keleten nincs hagyománya az evolúció tanának a fősodor egyházi köreiben, mert az ellentmond a teremtésnek. Ennek ellenére a darwini tanokat érintőlegesen sok középiskolában tanítják a térségben.