A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMárton Anna
15:55VívásOlha Kharlan-Anna Marton
HUNSzűcs Luca
15:55VívásSara Balzer-Luca Szucs
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

Beiktatták a kenyai elnököt

Vágólapra másolva!
Az elnökválasztás körüli több hónapos huzavona után kedden tízezres tömeg előtt beiktatták hivatalába az újraválasztott Uhuru Kenyatta kenyai elnököt. Az ellenzék vezetője, Raila Odinga nem sokkal ezután kijelentette, hogy december 12-én őt fogják beiktatni Kenya új elnökének.
Vágólapra másolva!

Kenyatta beiktatására tízezrek gyűltek össze a kenyai fővárosban. Eközben Nairobi más részein a rendőrség lövésekkel és könnygázzal próbálta elejét venni annak, hogy ellenzékiek békés megmozdulásokat tartsanak azok emlékére, akikkel a rendőrség és polgárőrség tagjai végeztek az elnökválasztás első, augusztusi fordulója utáni tüntetéseken. Egy szemtanú elmondása szerint a tömegoszlatás közben egy embert agyonlőttek.

Kevesebb mint egy órával Kenyatta beiktatása után az egyik spontán megmozduláson Raila Odinga, az ellenzék vezetője kijelentette: kongresszust fog tartani, amely végül őt fogja beiktatni Kenya új elnökének december 12-én.

Beiktatásán Kenyatta kijelentette: az elmúlt néhány hónap embert próbáló időszak volt. Ezután a legfelsőbb bíróság korábbi döntését bírálta, amellyel a bírák megsemmisítették az elnökválasztás eredményét, s ezért meg kellett ismételni a voksolást. Mindazonáltal, hogy a bíróság – amelynek tagjait döntésükért korábban szélhámosoknak nevezte – függetlenül járt el, és kijelentette: a legutóbbi események azt mutatják, hogy "az alkotmányunk nem csak egy darab papír". Az intézményeket nem szabad megsemmisíteni, csak azért, mert nem az elvárt döntést hozzák meg – tette hozzá.

Kenyában először idén augusztusban tartottak elnökválasztást, ám annak eredményét az ország legfelsőbb bírósága szeptember elején megsemmisítette, arra hivatkozva, hogy a választási bizottság alkotmányellenesen bonyolította le a választást, és megtagadta számítógépes rendszerének felülvizsgálatát.

Az augusztusi választás eredményei szerint Kenyatta 80 százalékos részvételi arány mellett a szavazatok 54 százalékával másodszori hivatali időszakra is mandátumot szerzett.

Az elnökválasztást október 26-án megismételték, azonban Odinga a voksolás bojkottjára szólította fel híveit, mert szerinte nem történtek meg a szükséges reformok a választási bizottságnál. Emiatt számos, ellenzéki többségű kenyai körzetben nem szavaztak a választásra jogosultak.

Wafula Chebukati, a választási hatóság elnöke szerint a megismételt voksoláson a 19,6 millió szavazásra jogosult ember hozzávetőleg 39 százaléka jelent meg, és ismét Kenyatta nyert. A bizottság a választást szabadnak, tisztességesnek, eredményét pedig hitelesnek nevezte.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!