Az uniós tagállamok külügyminisztereinek mai határozata nyomán tizenhét újabb név került fel az EU szankciós listájára, amelyen így már 137 ember és 64 jogi személy szerepel.
A távol-keleti ország által végrehajtott kísérleti atomrobbantásokra és rakétatesztekre válaszul meghozott büntetőintézkedések keretében
zárolták az érintettek vagyonát az Európai Unióban, a természetes személyek ellen pedig beutazási korlátozást is elrendeltek.
Közleményében a tagországok kormányait tömörítő tanács sajtószolgálata hangsúlyozta, hogy fokozni kívánják az Észak-Koreára nehezedő nyomást az új szankciókkal, amelyek jól kiegészítik és megerősítik az ENSZ korlátozásait.
Az Európai Unió 2006 végén rendelt el szankciókat a kelet-ázsiai ország ellen, amelyek a különböző tömegpusztító fegyverek és ballisztikus rakéták fejlesztését célzó programokat hivatottak akadályozni.
Az utóbbi hónapokban kiéleződött a feszültség a Koreai-félszigeten:
Phenjan augusztus végén és szeptemberben is átlőtt egy-egy ballisztikus rakétát Japán felett,
amelyek a Csendes-óceánba csapódtak, majd ugyancsak szeptemberben újabb kísérleti atomrobbantást is végrehajtott.