A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaNorvégia-Magyarország
HUNPóta Georgina
10:00AsztaliteniszYu-Bin Shin-Georgina Pota
HUNTóth Krisztián
10:50CselgáncsKrisztian Toth-Alex Cret
HUNGercsák Szabina
10:50CselgáncsAoife Coughlan-Szabina Gercsak
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Italy
NyílNyíl

Több mint 20 évig tartotta ketrecben a saját fiát

Vágólapra másolva!
Letartóztattak egy 73 éves japán férfit, aki több mint 20 évig tartotta fiát bezárva egy fából készült ketrecbe. Csak kétnaponta engedte ki fürödni.
Vágólapra másolva!

Yoshitane Yamasaki azt mondta, a most 42 éves fiát azért zárta ketrecbe még évekkel ezelőtt, mert a fiú mentális problémákkal küzdött, és néha erőszakos volt.

A fából készült ketrec, amelyben a fiú 20 éven át élt,

mindössze 1 méter magas, és kevesebb, mint 2 méter széles volt.

Egy kis kunyhóban volt Yamasaki háza mellett Sanda településen.

A helyi média szerint a fiú ma egy szociális intézetben van, Japán nyugati részén.

A ketrec kis mérete miatt felállni sem tudott, a gerince elferdült, púpos háta lett.

A hatóságokat egy hivatalos látogatás után értesítették. A nyomozók szerint a férfit 16 éves korától tartotta fogva az édesapja - írja a BBC.

Az apa beismerte a tettét, és azzal védekezett, hogy minden nap megetette a fiát, és minden másnap engedte fürödni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!