A svédországi Växjöben egy mecset engedélyt kapott arra, hogy 110 decibelen közvetítse az imára hívást minden pénteken. Az Alternatív Svédországért Párt (AfS) vezetője, Gustav Kasselstrand tüntetést hirdetett meg ez ellen, mivel szerinte ez egy elfogadhatatlan lépés, annak a jele, hogy az országban mennyire eluralkodott az iszlám.
Kasselstrand arra is felhívta a figyelmet, hogy a többi párt az AfS-sel ellentétben enged a muszlim követeléseknek.
Az AfS márciusban alakult meg Kasselstrand vezetésével, aki korábban a jobboldali Svéd Demokrata Párt (SD) tagja volt. Saját pártjánál az SD-nél sokkal erősebben tiltakozik a migráció ellen, és felül akarnak vizsgálni minden lakhatási engedélyt, amit az elmúlt 18 évben adtak ki.