A Boulevard Exelmans egyik régi laktanyájában létrehozott szálláshelyen
150 migráns kap helyet
- jelentette be csütörtökön a helyszínen Michel Cadot párizsi prefektus.
A laktanyában néhány héttel ezelőttig csendőrcsaládok laktak, de az államnak már nem volt rá szüksége a csendőrség elszállásolásához"
- jelezte a prefektus, hozzátéve, hogy átmeneti megoldásról van szó, miután az épületet 2020 végén az állam átadja a fővárosi önkormányzatnak, amely szociális lakásokat alakít ki benne.
Két évvel ezelőtt a XVI. kerületi polgármester és helyiek részéről heves tiltakozás váltott ki egy hajléktalanszálló megnyitása ezen a környéken.
Két évvel később az állam és a város úgy gondolja, hogy a korábbi tiltakozások, amelyeket két gyújtogatás is követett a szállón, nem fognak megismétlődni.
A kiválasztott helyszín nem okoz semmilyen problémát a környéken lakóknak, és a létesítmény részt kíván venni a negyed életében"
- hangsúlyozta a prefektus.
Ian Brossat, Párizs lakhatásért felelős alpolgármestere szerint ma már a hajléktalanszálló miatt sem panaszkodnak az elegáns negyed lakói, akik közül többen önkéntesnek álltak. Elmondása szerint Párizs kiegyensúlyozási politikára"törekszik, mert nem lehet, hogy egyik oldalon a szegények, másikon pedig a gazdagok gettója alakuljon ki.
A menekültszálló megnyitása egyébként nem teljesen meglepetés, a párizsi önkormányzat tavaly novemberben jelentette be, hogy egy új befogadóközpontot nyit a laktanyában.
A főváros környéki Ile-de-France régióban
az idénre tervezett 1200 új szálláshelyből 944-et már átadtak.