Közlekedési balesetben meghalt a Hasogdzsi-ügy egyik gyanúsítottja
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/N0x4PB38liYJ8kEC8OGP9RcZmL9XHqnA0R6ypYm5M24/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2ZTFlYjQxMzU2MTQyZjdhODk5ZTNkZTEzOGE0MTVl.webp)
Az újság úgy tudja, hogy Mesal Szaad al-Bosztáni egyike volt annak a 15 fős szaúdi csoportnak, amely október 2-án érkezett repülőgéppel Isztambulba, és török tisztségviselők szerint
meggyilkolta Dzsamál Hasogdzsit, és még aznap visszarepült Rijádba.
A Yeni Safak felvetette annak lehetőségét, hogy
a szaúdi légierő hadnagyát a balesettel akarták elhallgattatni.
A lap ugyanakkor nem rendelkezik további információkkal a szerencsétlenségről.
A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi október 2-án tűnt el, miután felkereste hazája isztambuli főkonzulátusát, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat intézze.
Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések alapján
Hasogdzsit a főkonzulátuson brutálisan meggyilkolták.
Szaúd-Arábia ezt egyelőre tagadja, s azt állítja, hogy Hasogdzsi elhagyta az épületet, és utána tűnt el.
Az épületnél őrá váró török menyasszonya szerint viszont Dzsamál Hasogdzsi nem jött ki a főkonzulátusról.