Az Észak-Phjongan tartományban található rakétabázis az ország legrégebbi ilyen létesítménye, ahol
Szöul ismeretei szerint közép-hatótávolságú rakétákat állomásoztatnak,
de ezúttal két rövid hatótávolságút indítottak el onnan. Hogy milyen típusúak voltak, azt egyelőre nem tudták megmondani a dél-koreai katonai szakértők.
A rakétáknak először keresztül kellett haladniuk több másik észak-koreai tartomány felett, mielőtt kiértek a Japán-tenger fölé, amelynek vizébe valószínűleg becsapódtak. A dél-koreai hadsereg mérése szerint 270, illetve 420 kilométert repültek.
Japán szerint területét, kizárólagos tengeri övezetét nem érte találat.
Szakértők azt gyanítják, hogy Phenjan olyan új rakétákat próbált ki, amelyek kifejlesztését határozatban megtiltotta neki az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
A rakétateszt egybeesett Steven Biegunnak, az Egyesült Államok észak-koreai ügyekben illetékes különleges megbízottjának szöuli látogatásával, illetve amerikai, japán és dél-koreai védelmi minisztériumi tisztségviselőknek a dél-koreai fővárosban tartott éves háromoldalú tárgyalásaival.
Észak-Korea múlt szombaton "csapásmérő rakétagyakorlatot" tartott rövid hatótávolságú rakétákkal. Azt megelőzően 2017 novembere óta nem hajtott végre tesztet nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal. Szakértők szerint a szombati rakétagyakorlat szemmel láthatóan gondosan megtervezett lépés volt,
nyomásgyakorlás annak érdekében, hogy az Egyesült Államok legyen rugalmasabb Phenjannal nukleáris tárgyalásaikon,
de nem olyan súlyos, hogy miatta Washington megszakítsa ezeket a tárgyalásokat.
Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un második, idén februári csúcstalálkozója után ugyanis megrekedtek az egyeztetések amiatt, hogy a felek összekülönböztek egyrészt Phenjan nukleáris leszerelési lépéseinek ütemén, másrészt az amerikai szankciókönnyítések elmaradásán.
A szombati tesztekre Szöul és Washington visszafogottan reagált, és nem ítélte el azt, nem nevezte provokációnak, amelyet Phenjan azért csinált volna, hogy életben tartsa tárgyalásait Washingtonnal.