Brüsszelben EU-csúcsot tartanak június 20-21-én. Ezzel kapcsolatban írt cikket az Euractiv brüsszeli hírportál. Az oldal lehozta azt a négy nagyobb célt, és azokon belül is további pontokat meghatározó tervezetet, amelyet jövő heti csúcsértekezletükön fogadhatnak majd el az uniós állam- és kormányfők.
Ebből az derül ki, hogy
elsősorban a külső határvédelem erősítésére, a migráció kezelésére és a biztonság fokozására kellene összpontosítania az Európai Uniónak
a következő öt évben a tagállami vezetők tervezett, még elfogadásra váró stratégiájának kedden kiszivárgott változata értelmében.
A dokumentum első pontja az állampolgárok és jogaik védelméről szól. Ide tartozik
Mindenekelőtt biztosítanunk kell a fizikai terünk integritását.
Tudnunk kell, s nekünk kell megszabnunk, hogy ki lép be az Európa Unió területére
- írták, kitérve a migrációs származási és tranzitállamokkal való együttműködés mélyítésének fontosságára is.
A cikk szerint fontos lépés, hogy meg kellene végre állapodni a menekültügyi reformról, amely eddig rendre elakadt az uniós tagállamok közötti egyetértés hiánya miatt.
A második pontban a gazdaság további erősítését, a munkahelyteremtést, az egységes piacban rejlő lehetőségek maradéktalan kihasználását sürgetik. Ebben fontosnak nevezték a felkészülést a digitális átállásra a mesterséges intelligencia terén is, s azt is,
hogy elegendő forrást biztosítsanak az oktatás, a kutatás-fejlesztés, az innováció számára.
A program értelmében mélyíteni kell a gazdasági és monetáris uniót, meg kell reformálni az iparpolitikát, illetve biztosítani kell a tisztességes versenyt az EU-ban és világszerte.
A környezet- és klímavédelem csupán a harmadik helyre szorult a tervezetben, amely szerint fenntarthatóságra, zöld forradalomra, klímasemlegességre, a kibocsátás csökkentésére, a gazdaság átalakítására van szükség, konkrét határidők viszont nem szerepelnek benne.
Emellett az új stratégia azt is szeretné elérni, hogy növekedjen az Európai Unió súlya a világban. Mint írták, ki kell állni a multilateralizmus mellett, illetve nagyobb felelősséget kell vállalnia a kontinensnek saját biztonsága és védelme garantálásában.
Itt az is olvasható, hogy nyitva kell tartani az integráció kapuját az erre alkalmas és vállalkozó országok számára. Elképzelhető, hogy az EU-csúcson jóváhagyják az albán és észak-macedóniai csatlakozási tárgyalások megindítását, noha Hollandia és Franciaország ezt továbbra is ellenzi.
A 2019 és 2024 közötti időszakra vonatkozó stratégia, amelynek szövege szakértők szerint még alakulhat a végső elfogadásig, irányvezetőként szolgál majd az uniós intézmények, elsősorban az Európai Bizottság számára.