A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl

ENSZ: Legalább 40 embert megöltek és további 850-et őrizetbe vettek Venezuelában

MADURO MOROS, Nicolás; GUAIDÓ, Juan
Caracas, 2019. január 27. Juan Guaidó, a venezuelai ellenzéki többségű parlament elnöke imádkozik egy caracasi templomban 2019. január 27-én, négy nappal azután, hogy ideiglenes elnökké nyilvánította magát a hivatalban lévő államfő, Nicolás Maduro elleni tüntetésen. MTI/EPA-EFE/Miguel Gutiérrez
Vágólapra másolva!
Legalább 40 ember halhatott meg a venezuelai erőszakhullám során, közülük 26-ot kormánypárti erők lőttek le, 11-et fosztogatás közben, 5-öt pedig otthoni rajtaütéskor öltek meg – közölte kedden Rupert Colville, az ENSZ szóvivője.
Vágólapra másolva!

Rupert Colville, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője. hozzátette azt is, hogy a dél-amerikai országban

több mint 850 embert – köztük 77 gyereket – vettek őrizetbe

január 21. és január 26. között. Az őrizetbe vett gyerekek között vannak 12 év körüliek is.

Juan Guaidó, a venezuelai ellenzéki többségű parlament elnöke imádkozik egy caracasi templomban Forrás: MTI/EPA-EFE/Miguel Gutiérrez

Csak január 23-án 696 embert vettek őrizetbe, ez az elmúlt 20 évben a legmagasabb szám az egy napra jutó őrizetbe vételek tekintetében.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!