Az Iszlám Állam elesett harcosai lesznek az új dzsihadisták példaképei
![IS Islamic State ISIS Iszlám Állam, propaganda, 2015](https://cdn.origo.hu/2023/12/QNpVSGlRSMD7yIVHX2PqFt_lXFSJ0SA_vCsg9ddgMIM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FkYmE4NTlhZWQyNDQxMGQ4MGVhY2NhMDI5NWYxMDcx.webp)
A Migrációkutató Intézet legújabb elemzése az Iszlám Állam harcaiban részt vevő idegen (terrorista) harcosok motivációit, illetve harctéri és azt követő tevékenységüket mutatja be részletesen.
Az európai (és a nyugati világ Európán kívüli) titkosszolgálatoknak
komoly fejtörést okoz, és még hosszú távon is gondot fog okozni, hogy nem tudják azonosítani azon idegen, az ő országaikból útra kelő harcosokat,
akik az Iszlám Állam soraiban elestek vagy eltűntek. Lezáratlan aktáik akár évtizedes távlatban is óriási kihívást fognak jelenteni az elemzőknek és a szolgálatok vezetőinek egyaránt.
A tanulmány ennek a problémának a nagyságrendjét is megpróbálja feltérképezni.
Az Iszlám Állam harcaiban elesett dzsihadistákat, akár nyugati, akár helyi harcosok voltak is,
egy új hősi éthosz első mártírjainak tekinti a szunnita iszlám világ jelentős része.
Ezek a „hősök" és a visszatérő „veteránok" adják majd azt a példát, amelyet a dzsihadisták új nemzedékeinek követni kell.
A Migrációkutató Intézet elemzésének teljes szövege itt érhető el.