A magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen segíteni

Kárpátalja etnikai térképe (2001) Ukránok és ruszinok - rózsaszín. Magyarok - zöld, Románok- sárga, Kevert ukrán-ruszin- lakosság és oroszok - kék.
Vágólapra másolva!
Függetlenül attól, hogy milyen a viszony Budapest és Kijev között, a magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen segíteni - jelentette ki Grezsa István miniszteri biztos az ilosvai járási Drágabártfalván (Drahobratovo), ahol magyar kormányzati támogatásból épült hősi emlékművet avattak.
Vágólapra másolva!

A ruszin-ukrán ajkú településről az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc honvédjaiként, az első és második világháborúban katonákként elesett, valamint a holokauszt idején elpusztult helyi lakosok neveit megörökítő emlékmű avatási ünnepségén Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program koordinálásáért felelős miniszteri biztos hangsúlyozta:

Az emlékmű, amely Drágabártfalva lakosai számára fájdalmas, eddig elhallgatott témákat érint, valóságos történelemkönyvet nyit a helyi iskolásoknak, jelezve nekik, hogy elődeik áldozata nem volt hiábavaló, hiszen a jelen és a jövő is csak a szülőföld történetére építhető - tette hozzá.

A szülőföld a drágabártfalvaiaknak a hűséget jelenti a görögkatolikus egyházukhoz, a történelmi múltjukhoz, amelyben az állami létet számukra ezer éven át Magyarország biztosította

- emelte ki.

A kormánybiztos - az ukrán és magyar nyelvű görögkatolikus liturgiával egybekötött - avatóünnepségen fontosnak nevezte, hogy

Kiemelte, "függetlenül attól, hogy milyen a beszélő viszony Budapest és Kijev között, a magyar kormánynak kötelessége minden kárpátaljai közösségen segíteni".

Leszögezte,

a jelenlegi nehéz ukrajnai helyzetben nem engedjük el nemcsak a kárpátaljai magyarok, hanem a mellettük élő többség kezét sem.

Mihajlo Szadoha drágabártfalvai helytörténész, aki az emlékműre felkerült hősök és áldozatok neveit felkutatta, beszédében kifejtette, a falu központjában felállított emlékjel megépítéséhez az ukrán államhoz és európai uniós szervezetekhez fordultak támogatásért, de a kérésüket mindenütt visszautasították.

Ekkor döntöttek úgy - folytatta -, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségtől (KMKSZ) kérnek segítséget, amely továbbította a magyar kormány felé a kérést.

A község nevében köszönetet mondott a magyar kormánynak,

a KMKSZ-nek és a támogatást gyakorlatba ültető Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek. Külön köszönetét fejezte ki Grezsa Istvánnak az emlékműépítéshez nyújtott segítség mellett azért is, hogy

Az emlékmű az adott államok címereivel díszített 11 fekete márvány táblájára külön-külön vésték fel az 1848-1849-ben honvédként elesett 5, az első és a második világháborúban magyar katonákként életüket vesztett 38 és 9, az I. Csehszlovák Hadtest és a Vörös Hadsereg katonáiként meghalt 3, illetve 5 drágabártfalvai hős, valamint a holokauszt idején elhurcolt és elpusztult 73 helyi zsidó lakos nevét anyakönyvezésük nyelvén és ukránul.

Külön emléktáblát kapott Margareta Bobinec drágabártfalvai származású, 1944-ben Európában légi csatában életét vesztő amerikai pilóta, akit

Franklin D. Roosevelt amerikai elnök posztumusz hősi érdemrenddel tüntetett ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!