Az Imperial College London egyetem csütörtökön bemutatott tanulmánya azt valószínűsíti, hogy csak Angliában jelenleg naponta valójában 96 ezren fertőződhetnek meg az új koronavírussal. Országszerte eddig 30,2 millió koronavírus-tesztet végeztek, és ezek közül szerda estig 942 275 lett pozitív.
Az egyetemi kutatóstáb 85 971 ember bevonásával végezte el a szűrővizsgálatot október 16. és 25. között, és arra az eredményre jutott, hogy jelenleg
az angliai lakosság 1,28 százaléka - vagyis tízezer ember közül 128 - fertőzött.
A kutatócsoport hangsúlyozza, hogy az előző vizsgálati forduló végén, október 5-én még 60 volt a tízezer angol lakosra jutó koronavírus-fertőzöttek száma.
Az Imperial College London szakértői ebből a növekedési ütemből vezették le a napi 96 ezer új fertőződést valószínűsítő eredményt. A stáb számítási módszertana szerint az "R" reprodukciós ráta angliai átlagban jelenleg 1,56, ami azt jelenti, hogy
száz fertőzött átlagosan 156 másik embernek adja át a koronavírus-fertőzést.
A brit egészségügyi hatóságok becslése szerint a koronavírus-járvány tavaszi tetőzésének idején 3,5 körül lehetett ez a mutató Nagy-Britannia egészében.
Az Imperial College London csütörtökön ismertetett tanulmánya szerint Anglia délnyugati és délkeleti országrészeiben, valamint Londonban az "R" ráta meghaladhatja a kettőt, de a kutatóstáb hangsúlyozza, hogy a reprodukciós mutató lehetséges sávja ebben a térségben igen széles. Az egyetemi vizsgálat kimutatta azt is, hogy
a napi fertőzések száma kilenc naponta megkétszereződik.
A kutatócsoport kiemeli, hogy korábban 29 naponta kétszereződött a napi koronavírus-fertőzések száma Angliában.
Az egyetem szakértőinek adatai szerint a leggyorsabban az 55-64 év közötti korosztályban emelkedik a fertőzöttek aránya: jelenleg e korcsoport tagjainak 1,2 százaléka fertőzött a korábbi vizsgálatban mért 0,37 százalék helyett.
A pozitív koronavírustesztek aránya azonban továbbra is a 18-24 év közötti csoportban a legmagasabb: az Imperial College London becslése szerint e korosztály 2,2 százaléka hordozza az új típusú koronavírust.