A rendőrség belső ügyosztályának tájékoztatása szerint 2016 és 2018 között kibocsátott 38 személyigazolványt és 31 útlevelet vontak be a vizsgálatok eredményeként. Az ügyben a többi között
a személyazonosság igazolására szolgáló görög iratokat állítottak ki az elkövetők külföldről megszökött bűnözőknek.
A jogellenesen előállított iratokat külföldön élő görögök nevére állították ki, akik elmulasztották megújítani okmányaikat.
A vevők 5000 és 40 000 euró (1,7 millió és 13 millió forint) közötti összegeket fizettek az iratokért.
A rendőrség ugyanakkor nem közölte, hogy a gyanúsítottakat őrizetbe vette-e.
A görög hatóságok az utóbbi években erőteljesebben fellépnek az útlevélcsalókkal szemben tekintettel a Görögországban egyre nagyobb számban élő migránsokra, akik a 2016-ban hatályba lépett uniós szabályok értelmében regisztrációjukat követően nem utazhatnak tovább más tagállamba. Ennek ellenére továbbra is Görögországon keresztül érkezik a legtöbb illegális bevándorló az EU-ba.