Itt a jogerős ítélet, ki kell adni az úzvölgyi katonatemető iratait
2020. július 14. 16:12
Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án.
Vágólapra másolva!
A Marosvásárhelyi Táblabíróság kedden kimondott jogerős ítéletben kötelezte Bákó megye prefektusát az úzvölgyi katonatemetőre vonatkozó iratok kiadására.
Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.
A pert Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke indította magánszemélyként, miután a Bákó megyei prefektus elutasította adatigénylési kérését.
Román résztvevők, miután áttörték a csendőrsorfalat az úzvölgyi katonatemető bejáratánál, ahol ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 2019. június 6-án Forrás: MTI/Veres Nándor
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus az MTI-nek elmondta:
az igényelt iratok azt bizonyíthatják, hogy Darmanesti (Dormánfalva) hamis iratok alapján kebelezte be a temetőt,
és fontos bizonyítékot képeznek az Úzvölgye kapcsán elindított 12 per mindegyikében.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!