Elkezdődött a harmadik hullám Németországban

Bréma, 2021. március 4. Kötelező maszkviselésre felszólító plakát Bréma belvárosában 2021. március 4-én. Németországban előző nap március 28-ig meghosszabbították az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások többségét. MTI/EPA/Focke Strangmann
Vágólapra másolva!
Elkezdődött az új típusú koronavírus járványának harmadik hulláma Németországban.
Vágólapra másolva!

Lothar Wieler, a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetője német hírportálok beszámolói szerint az ENSZ-nél akkreditált tudósítók szövetségének (ACANU) egy rendezvényén elmondta:

egyértelmű jelek mutatják, hogy már elkezdődött a harmadik fertőzéshullám Németországban.

Az RKI vezetője nagyon aggasztónak nevezte a járványhelyzetet, és hangsúlyozta, hogy az oltási kampány beindulásától függetlenül továbbra is a legnagyobb következetességgel be kell tartani az alapvető fertőzéshigiéniai óvintézkedéseket.

Példaként említette a társas távolságtartás szabályait és a maszkviselést, amellyel kapcsolatban már januárban bevezették, hogy a közösségi közlekedésben és az üzletekben kötelező az úgynevezett orvosi vagy műtéti maszk, vagy az FFP2 védelmi osztályú, illetve KN95/N95 jelzésű részecskeszűrő maszk viselése.

Kötelező maszkviselésre felszólító plakát Bréma belvárosában 2021. március 4-én Forrás: MTI/EPA/Focke Strangmann

Lothar Wieler az ACANU tagjaival folytatott beszélgetésen kifejtette, hogy az oltási kampány versenyfutás az egyre újabb mutációkat produkáló vírussal. A célvonal már látszik, és ha nem kell megszakítani a kampányt oltóanyag-termelési fennakadások vagy más gondok miatt, őszre a lakosság 80 százaléka megszerezheti a védettséget.

Amint ez sikerül, az összes korlátozó intézkedést vissza lehet vonni.

Ugyanakkor emlékeztető oltásokra is szükség lesz majd, de egyelőre nem tudni, hogy milyen időközönként

- mondta Lothar Wieler.

Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában országszerte 14 356 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez 20 százalékos növekedés az egy héttel korábbi 11 912-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 532 947 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.

A hétnapi fertőzésgyakoriság - az előző hét napon regisztrált új fertőzöttek százezer lakosra vetített száma - 69,10. Egy héttel korábban 64,70 volt.

Ugyanakkor a vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt regisztrált halálesetek száma 321-re csökkent az egy héttel korábbi 358-ról. Az új halálesetekkel 72 810-re emelkedett a járvány áldozatainak száma Németországban.

A december végén elindított oltási kampányban az utóbbi időszakban naponta átlagosan 220 ezer adag védőoltást adtak be. A szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint legalább egy adagot 5 756 572 ember, a lakosság 6,9 százaléka kapott, és közülük 2 674 692 ember, azaz a lakosság 3,2 százaléka mindkét adagot megkapta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!