A minisztérium összesítése szerint a robbanásokban 98 ember megsérült, közülük mintegy ötvenen a mentőszolgálat munkatársai. A tárca előző napi közleménye szerint
a halottak között vannak a mentőszolgálat, a katonai járőrszolgálat és a katonai ügyészség alkalmazottjai is.
A védelmi minisztérium közölte szombaton, hogy a tüzet eloltották, de van még két parázsló gócpont.
Csütörtök este előbb tűz keletkezett a Zsambili terület egyik körletének raktárában, ahol a többi között az utászalakulatok robbanószereit - több mint ötszáz tonna trotilt - tárolták, majd tucatnyi robbanás történt. Mintegy hétszáz négyzetkilométeren égett az épület.
A robbanások következtében két kilométeres sugárban repültek szanaszét a repeszek.
A hatóságok lezárták a forgalom elől a térségbe vezető főutat és vasútvonalat, kiürítettek négy környékbeli települést.
Kazahsztánban két évvel ezelőtt, 2019 júniusában, a 44 ezer lakosú Arisz városát kellett kitelepíteni a közeli katonai lőszerraktárban történt robbanások miatt. Akkor senki nem halt meg, de több mint harmincan megsérültek.