A "fehér heteroszexuális férfiakat" nyíltan gyűlölő oktatási minisztert nevezett ki Macron
![Pap Ndiaye, oktatási miniszter, Franciaország](https://cdn.origo.hu/2023/12/Xv0JLg4lydXd6pBTEAHDYcnAb4osR9DVgisujnpB0vE/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBjYmVlMjRhNDc3YzQxNWZiY2JkNWE4Mzk4MDFhODMw.webp)
Pap Ndiaye elmélete ugyanakkor ennél is jóval messzebb megy. A „strukturális rasszizmus" vagy a „rendszerszintű rasszizmus" fogalmának népszerűsítésével megerősítette a francia társadalom dekolonialista vagy posztkolonialista vízióját.
A vízió felépítésében segítségére van a szintén Amerikában szocializálódott Maboula Soumahoro akadémikus-aktivista is, aki szerint a „faji kérdés mindent strukturál", és ezzel mint egy megszállott harcol az úgynevezett nyugati, fehér és domináns normák ellen, és a nyugati államok intézményeinek átstrukturálásáért.
Az amerikai szakirodalom például azt állítja, hogy az Egyesült Államokban „a feketék korábban halnak meg, mint a fehérek, és ennek oka minden bizonnyal a rendszerszintű rasszizmus, ami az egészségügyi ellátás hiányában nyilvánul meg". És ha ehhez hozzátesszük Chile egykori elnökének, 2021-ben az ENSZ főbiztosának, Michelle Bachelet-nek a nyilatkozatát, akkor egészen aggasztó következményekre lehet számítani az elkövetkező években. Bachelet szerint ugyanis „a mai rendszerszintű rasszizmus és faji erőszak mögött az állami felelősség hivatalos elismerésének hiánya húzódik meg", azaz az államok nem vállalják a felelősséget saját, rendszerszintű rasszizmusukért.
„Ismerősen cseng a „minden rasszizmus rendszerszintű" dallam Franciaországban", mondja Salvador, és divatos szélsőbaloldali aktivistákra, ideológusokra utal, mint pl. a „fehérfóbiát" hirdető Norman Ajari-ra. „Az amerikai hatásra Franciaországba importált ideológia egyre nagyobb teret nyer az egyetemeken és a kutatásban is, amint azt a „Dekolonializmus és Identitásalapú Ideológiák Megfigyelőközpontja" honlapján közzétett kiadványok is bizonyítják" - teszi hozzá Salvador.
Salvador szerint Pap Ndiaye kinevezése mögött az is állhat, hogy Macron egyszerűen csak kiszolgálja a szélsőbaloldali választóit, és mivel a „baloldal, faji ideológusok egyik fő célpontja nyilvánvalóan az iskola", ezt a minden tekintetben fontos tárcát átengedte nekik.
A baloldali ideológusok egyébként is régóta vádolják azzal a francia iskolarendszert, hogy „itt alakul ki a francia rasszista norma", és már régóta ideológiai hidat építettek a rendszerszintű rasszizmus és az iskolarendszer közé, ahol az iskolákban „etnikai szegregáció és „rendszerszintű diszkrimináció" dúl. „Ez is jól mutatja, hogy mekkora ajándékot adott Emmanuel Macron a szélsőbaloldali dekolonialistáknak azzal, hogy egyik fontos képviselőjüknek „ajándékozta" az oktatási tárcát.
Pap Ndiaye kinevezésével egy olyan dekolonialista ideológia érkezik a kulcsfontosságú oktatási minisztériumba, amely teljes szakítást jelent az elődje, Jean-Michel Blanquer által megtestesített világi és köztársasági szellemiséggel"
- mondja Salvador.
Mert az új oktatási miniszter, Pap Ndiaye egyértelműen az amerikai dekolonialista gondolkodás híve és képviselője. 2021-ben például szélsőbaloldali ideológusokkal együtt jelentést készített a párizsi opera énekeseinek faji hovatartozásáról („La diversité à l'Opéra national de Paris - A Párizsi Nemzeti Opera sokszínűségéről"), ahol végig a bőrszín körül forog minden megállapítás olyan következtetésekkel, mint pl. „a Párizsi Opera még nem tűzte műsorra nem fehér alkotó librettóját vagy kompozícióját", vagy „meg kell szüntetni a bőr kifehérítést a balettben", illetőleg „az európai opera a hatalmon lévő, vagy ahhoz közel álló fehér európai férfiak dominanciájáról szólt".
Salvador egy nagyon súlyos tévedésre hívja fel a fehérellenes, dekolonizációs ideológia híveinek figyelmét. „Úgy tűnik, hogy elkerülte az (ideológusok) figyelmét, hogy nem létezik negatív rasszizmus, azaz olyan rasszizmus, amely a fehér felsőbbrendűség szolgálatába állna és ezért el kell ítélni; és nem létezik pozitív rasszizmus sem, amely tele van jó szándékkal, és jó okokból alkalmaz rasszista kritériumokat (mint amilyen a dekolonizációs rasszizmus, azaz a feketéknek fehérek ellen folytatott bőrszínalapú diszkriminációja, amely ebben az olvasatban pozitív és elfogadott, sőt, támogatott). Egészen egyszerűen csak rasszizmus van, ami nem tűr semmilyen jelzőt."
De ez egyben logikus következménye annak a hosszú kálváriának is, amelyen a volt nemzeti oktatási miniszter, Blanquer ment keresztül. A volt oktatási minisztert Macron az utóbbi hónapokban egyre kevésbé támogatta, különösen azóta, hogy a miniszter bírálni merte a baloldali radikális iszlám befolyását a francia egyetemeken, ami pedig ténykérdés. Érdekes, hogy Emmanuel Macron ebben a vitában végig hallgatott (feltehetően az egyes becslések szerint 6-8 milliós francia iszlám közösség szavazataira számított ezzel Macron, amit a második fordulóban meg is kaphatott), majd Pap Ndiaye-t nevezte ki Jean-Michel Blanquer helyére, aki nagyon világos (nevetséges) üzenetet küldött minap a franciáknak: a francia egyetemek iszlamizációja szerinte nem létezik...