Giorgia Meloni Olaszország miniszterelnöke a héten az olasz parlamentben arról beszélt, hogy
az idén eddig partra szállt 94 ezer migránsból Franciaországba csupán 38-at, Németországba pedig csak 57 főt helyeztek át, az önkéntes újraelosztási program keretében, miközben Olaszország továbbra is küzd migránsok inváziójával.
Úgy vélem, hogy Európában mindenkinek ugyanazokkal a jogokkal és kötelességekkel kellene rendelkeznie, ezért azt gondolom, hogy az a megoldás, amellyel mindenki egyetértene, az a migránsok elindulásának megállítása és az európai határok védelme lenne
– mondta Meloni a parlamentben. Meloni emellett megjegyezte, hogy Franciaországból mérhetetlen mennyiségű düh és harag irányult rájuk, miután egyetlen egy migránsokat szállító NGO hajó, amelynek fedélzetén nagyjából 250-en tartózkodtak, Olaszország helyett Toulonban kényszerült kikötni. Miután az Ocean Viking nevű NGO-hajó kikötött, Gerald Darmanin francia belügyminiszter a francia parlamentben felszólalva azt állította, hogy Olaszország Franciaország ellenségeként viselkedett, amikor megtagadta, hogy a hajó kikössön egy olasz kikötőben.
Giorgia Meloni azt is megjegyezte, hogy az idén érkezett migránsok kevesebb mint harminc százaléka jogosult menedékjogra és segélyre, vagy bármilyen juttatásra.
Mint mondta,
különbséget kell tennünk a menekültek és az illegális migránsok között, különben azt kockáztatjuk, hogy azokat büntetjük meg, akiknek a legnagyobb szüksége van ránk.
Bár Meloni és kormánya megfogadta, hogy felvállalja az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, egyelőre kevés eredmény született ezen a téren. A múlt hétvégén a migránsokat taxizó civil szervezetek hajói annak ellenére kiköthettek Olaszországban, hogy Matteo Piantedosi belügyminiszter korábban kijelentette, hogy nem látják őket szívesen az olasz kikötőkben. Amint arról már a V4NA is beszámolt, az olasz belügyminiszter, Matteo Piantedosi korábban elmondta, hogy
azok az emberek, akik jogosultak rá, partra szállhatnak Olaszországban, mi gondoskodunk azokról, akik humanitárius problémák miatt érkeztek az országba annak ellenére, hogy a menekültek támogatásának kötelezettsége azt az államot terheli, ahol az adott hajók regisztrálva vannak. A többieknek vissza kell térniük az olasz felségvizeken kívülre, és annak az államnak kell átvennie a felügyeletüket, amelyben regisztrálták a hajót. Határozottan ki fogunk állni ezen elv mellett, anélkül, hogy megszegnénk humanitárius kötelezettségeinket, amelyekből soha nem engedünk
– mondta Matteo Piantedosi belügyminiszter Milánóban, amikor az olasz partoknál tartózkodó, migránsokat szállító NGO-hajókról beszélt.