Elképesztő brüsszeli botrány: megerőszakolhatott egy baloldali EP-képviselő egy másik EP-képviselőt
![Alexisz Georgoulisz](https://cdn.origo.hu/2023/12/uRTv5AbuXXJCxrqndKUxiAcj5uU99btO9g9iu4YB7sI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhYTI5Y2FmZGY0MjRmYWZhMzNkZDZiYmI0Y2NhZGMw.webp)
Nemi erőszakkal vádolják az Európai Parlament (EP) egy baloldali politikusát, a görög Alexisz Georgouliszt, akinek mentelmi jogának felfüggesztését már kezdeményezték is a belga hatóságok. Az Euractiv hírportál értesülései szerint állítólag az EP egy korábbi tagja az áldozat, aki most az Európai Bizottságban dolgozik, emellett tagja a görög szocialista Pánhellén Szocialista Mozgalomnak (Pasok). Az áldozat nevét nem hozták nyilvánosságra, ám a portál azt írta a hölgy Facebook-bejegyzésére hivatkozva, hogy az eset még 2020 elején történt, miután az áldozat azonnal panaszt nyújtott be.
Négy hónappal később, 2020 májusában úgy éreztem, készen állok arra, hogy kiadjam a bántalmazó nevét a belga hatóságoknak; egyedül ők felelősek az ügyért
– fogalmazott az áldozat.
Azt azonban nem tudni, hogy miért csak most, a panasz benyújtását követően három évvel indult eljárás Alexisz Georgoulisz ellen.
Brüsszeli jogászok szerint a hatóságok már évekkel ezelőtt elindíthatták a vizsgálatot, azonban csak most állt elegendő információ rendelkezésre ahhoz, hogy a görög politikus mentelmi jogát felfüggesszék. Az EP-képviselő ugyanakkor azt állítja, nem tudott a panaszról, ügyvédei pedig ragaszkodnak ártatlanságához.
Alexisz Georgouliszt kedden azonnali hatállyal menesztette pártja, az Alexisz Cíprasz vezette baloldali Sziriza.
"Nincs tolerancia, nincs eltussolás, nem számít, ki milyen magas pozícióban van" – reagált az ügyre a párt elnöke.
A kormányzó görögországi Új Demokrácia párt azonban kérdőre vonta riválisát, feltételezve, hogy a Szirizának már korábban tudomása volt az ügyről. Az Euractiv úgy értesült,
a baloldali párt azonnal vizsgálatot indított, eredmény viszont nem született.
Az Alexisz Georgoulisz körüli botránynak nemcsak uniós szinten, hanem a görög belpolitikában is nagy jelentősége van, ugyanis május 21-re tűzték ki a parlamenti választásokat A Europe Elects portál múlt héten közölt felmérése szerint az Új Demokráciának a legnagyobb a támogatottsága, 35,6 százalékponttal vezeti a listát. Utána következik a Sziriza 30,2 százalékpontos támogatottsággal, a harmadik helyet pedig a Pasok foglalja el, mindössze 10,8 százalékpontos támogatottsággal.
Borítókép: Alexisz Georgoulisz, az Európai Parlament baloldali képviselője, a görög Sziriza párt tagja (Forrás: Twitter)