Hozzátették, hogy meggondolják, jövőre más időpontban tartják a Szoma Nomaoj elnevezésű rendezvényt.
Tizenegy embert kórházba vittek a helyi média szerint a Minamiszoma városban tarott fesztiválról.
Japánban idén mérték a legmagasabb júliusi átlaghőmérsékletet több mint száz év alatt. Kedden az ország 47 prefektúrájából 26-ban rendeltek el hőségriadót, mivel a nappali hőmérséklet helyenként elérheti a 38 Celsius-fokot.
Az évente megrendezett ünnepségre, melyen több mint 400, szamurájviseletbe öltözött lovas szerepel, a helyi média szerint több mint 120 ezer ember látogatott el.
A fesztivál vezetőségének egyik tagja, Hirata Josicsika elmondta, csütörtökön tárgyalnak arról, hogy jövőre a rendezvényt hűvösebb időszakra helyezik át, valamint arról, hogyan küzdhetnek meg a hőséggel.
Ez volt az első alkalom, hogy vízzel permeteztük a pályát, mivel extrém hőségre számítottunk. Három permetezőkocsit használtunk, de a víz hamar elpárolgott
- magyarázta.
Tavaly egy ló lett a hőség áldozata, ezért egy decemberi felmérésben a lovasok többsége az időpont megváltoztatására szavazott.