Meggyilkolt egy kisbabát egy pszichológushallgató

Vágólapra másolva!
Egy 29 éves pszichológiát hallgató nőt azzal vádolnak, hogy meggyilkolta a rá bízott csecsemőt, és annak ikertestvérét is bántalmazta.
Vágólapra másolva!

A 29 éves Nicole Virzi, aki San Diegóban hallgat pszichológiát a The San Diego Union-Tribune , a WTAE és a WPXI jelentései szerint Pittsburghben vigyázott a babára, amikor az meghalt. Virzit június 16-án tartóztatták le, és a bírósági jegyzőkönyvek szerint emberöléssel, és testi sértéssel vádolják. Emellett megtagadták tőle az óvadék fizetését is.

Szintén a vádirat szerint az egyik gyereket a szülei kórházba vitték, miután a nő értesítette őket a baba nemi szervének sérüléseiről - írja a People.

Eközben a másiknak betört a koponyája.

Később a CT-vizsgálat kimutatta a fej bal oldalán lévő törést, valamint számos agyvérzést is.

Egy orvos, aki megvizsgálta az ikreket, azt mondta a rendőrségnek, hogy az elszenvedett sérülések szándékos gyermekbántalmazásnak minősülnek.

image

A nő ügyvédje, David Schrager azt mondta az Union-Tribune-nak, hogy védence nem követett el bűncselekményt, és hogy baleset történt, méghozzá úgy, hogy a baba kiesett egy ugrálószékből, miközben a nő kiment a szobából.

A nyomozás elején járunk, de fontos megjegyezni, hogy az ügyfelemnek nincs büntetett előélete"

- mondta Shrager.

Majd hozzátette, hogy védence egy szerethető ember és a család barátja, aki soha senkinek nem ártana, így képtelenség szerinte, hogy bántotta volna a kisbabát.

Az iskola honlapján található életrajza szerint Virzi Ph.D. tanulmányokat folytat méghozzá klinikai pszichológiát hallgat a San Diego Állami Egyetemen.

A családot egy nagyobb pénzösszeggel is segítik. A GoFundMe adománygyűjtő oldala szerint az adományozók két nap alatt több mint 50 000 dollárt (nagyjából 17,5 millió forintot) gyűjtöttek össze.

„Amellett, hogy meg kell birkózniuk szeretett fiuk, Leon elvesztésével, Savannah-nak és Ethan-nek jelentős anyagi terhekkel is szembesülnie kell. Az összegyűlt pénz fedezi a temetési költségeket, a Leon és Ari által elszenvedett sérülésekből eredő orvosi számlákat, és az alapvető babakellékeket is” – közölte a GoFundMe.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!