Pontosan 25 éve, hogy David és Victoria Beckham örök hűséget fogadtak egymásnak. Házasságukból négy gyermek született: Brooklyn 25 éves, Romeo 21 éves, Cruz 19 éves, és Harper 13 éves.
Mindketten kiemelkedő karriert futottak be: az egykori Spice Girl, Victoria neves divattervezővé vált, míg a korábbi futballista, David az Inter Miami csapatának társtulajdonosa lett.
A csillogás mögött azonban Victoria és David meglepően hétköznapiak. Mi lehet a titkuk? A hot! magazin a "Beckhams" című dokumentumfilm alapján összegyűjtötte, milyen úton jutottak el az ikonikus státuszig, és bepillantást nyújt házasságuk belső működésébe is. Nyolc szabályuk van, amelyeket szigorúan betartanak.
Akik kettesben gyakran viccelődnek, azok együtt is maradnak!
Hiszünk a közös nevetés pozitív erejében"
– állította egyszer Victoria, aki Daviddel együtt szívesen bemutatja vicces videókban a poénos oldalukat.
2. Támogassátok egymást! Victoria a férje karrierje miatt előbb Manchesterből Madridba, majd Los Angelesbe költözött a családjával, annak ellenére, hogy nem kedveli a focit. Mégis gyakran feltűnt a lelátón, hogy szurkoljon Davidnek. Cserébe David a divatkarrierje legnagyobb támogatója lett, rendszeresen részt vesz Victoria divatbemutatóin.
3. A kompromisszum a legfontosabb. Az elfoglalt házaspár a kezdetektől fogva megosztja az otthoni feladatokat.
"Mindent felesben csinálunk, legyen szó házimunkáról vagy a gyerekekről" – mesélte Vic az Elle Spainnek, amelyből az Us Weekly idézett.
Én egyedül a főzésben nem vagyok jó, így az Davidre marad."
Victoria nyílt levélben üzente meg a fiatalkori énjének, miként maradhat vonzó a férje számára.
"Moss hajat, ápold a fogaidat, a körmeidet, öltözz a hétköznapokban is csinosan, ha azt akarod, hogy évek múlva is vonzónak találjon a párod" – írta a Vogue-ban megjelent soraiban.
David és Victoria több mindent szeretnek együtt csinálni. Kettesben edzenek az otthoni edzőtermükben, és nagyra értékelik a minőségi italokat.
"Sosem mondok nemet a burgundira, a pezsgőre, egy 1942-es tequilára, ahogy David sem: ez a mi egyik közös hobbink "– állította Posh az Elle Spainnek.
2004-ben robbant a bomba: Davidnek viszonya volt a személyi asszisztensével, Rebecca Loosszal. A férj tagadott, a feleség megbocsátott, ám ez a botrány új alapokra helyezte a kapcsolatukat.
Harcolnunk kellett egymásért, a családunkért, de tudtuk, hogy megéri. Mi nem söpörjük a szőnyeg alá a problémákat, kibeszélünk mindent, amíg meg nem találjuk a megoldást"
– mondta David.
Minden alkalmat kihasználnak, hogy megvicceljék egymást. Egyszer Vic kiposztolta azt a cetlit, amit a férje tett az ételes dobozába.
Élvezd a nyulaknak való salátádat, gyere haza görkorival, és akkor is szeress, ha rossz vagyok. Csókol: A tudodki!"
Rendszeresen töltenek időt kettesben. Hetente eljárnak vacsorázni, és esténként összebújva valóságshow-kat néznek.
Mindig szánjatok időt egymásra. Ha nem így tesztek, és minden csak a gyerekek körül forog, az évek múlva nem lesz túl szexi, igaz?"
– mondta Victoria a Vogue-ban - írja a Bors.