Kiderült, mi a NATO terve Ukrajnával

Vágólapra másolva!
Egy volt Pentagon-tanácsadó nyilatkozott a NATO ukrajnai terveiről.
Vágólapra másolva!

A NATO-nak nincs határozott, kidolgozott stratégiája Ukrajnával kapcsolatban. Így kommentálta az észak-atlanti szövetség politikai vezetésének terveit Theodore Postol, a Pentagon volt tanácsadója egy YouTube-csatornának adott interjúban: 

 

Helytelen azt gondolni, hogy a NATO-nak van stratégiája. Nem látom, hogy a NATO-nak bármilyen konkrét terve lenne. Véleményem szerint csak vergődnek és kétségbeesettek

- mondta az elemző. Hozzátette, hogy a júliusi washingtoni NATO-csúcstalálkozón fognak dönteni Ukrajna sorsáról. Ugyanakkor szerinte az észak-atlanti szövetség vezetői kétségbeesettnek tűnnek. Emmanuel Macron francia elnök pártja elvesztette a parlamenti választások első fordulóját, Joe Biden amerikai elnökkel kapcsolatban pedig alkalmassági kételyek merültek fel. Korábban Gabriel Attal francia miniszterelnök arra figyelmeztetett, hogy 

ha a jobboldali párt megnyeri a francia választásokat, akkor csökkenteni fogják az Ukrajnának nyújtott támogatásokat.

Szerinte fennáll az "Oroszországnak való behódolás veszélye" is, mivel Marine Le Pen pártja a közelmúltig Moszkva szövetségese akart lenni - írja a lenta.ru.

Az orosz-ukrán háborús élő közvetítésünk ide kattintva érhető el. Korábban arról is beszámoltunk, hogy az ukránok megtámadták Oroszországot, és rövid időn belül nyolc drónt lőttek ki két orosz régióban. Arról is írtunk, hogy a háború kirobbanásának kezdete óta radikálisan megváltozott a konfliktus befejezését illetően az ukrán közvélemény, többen már a tárgyalást is elfogadhatónak tartják. Néhány napja pedig leközöltük, hogy egyre nagyobb bajban van Zelenszkij, kétségbeesetten menekülne a háborúból.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!