Harminc embert gázolt el egy részeg sofőr egy arizonai klubban - videó

Vágólapra másolva!
Rongybabaként repültek a vendégek szombat este egy arizonai klubban, miután egy részeg sofőr nagy sebességgel az épületbe csapódott. Harminc ember került kisebb-nagyobb sérülésekkel kórházba.
Vágólapra másolva!

Súlyos balesetet okozott egy részeg sofőr, amikor terepjárójával belehajtott szombat este egy zsúfolt arizonai kocsmába. A balesetet rögzítette a helyiség biztonsági kamerája is, ezen is látszik, amint

 a sofőr több asztalt letarol, míg a vendégek próbálnak elugrani az autó elől, de ez nem mindenkinek sikerül.

A New York Post rendőrségi adatokra hivatkozva azt írta, tíz embert a helyi kórházakba szállítottak, míg további 15 vendéget a helyszínen kezeltek. A 73 éves Thomas Edward Kaint 12 vádpontban súlyos testi sértés, 17 vádpontban veszélyeztetés és könnyű fokú alkoholos befolyásoltság alatti vezetés miatt marasztalták el - közölte a rendőrség.

Az ittas vezetés idehaza is adott munkát a rendőrségnek, a hétvégén egy részeg sofőr a fővárosi Teleki téren okozott balesetet, majd menekült el, de volt olyan eset is, amikor két órán belül kétszer kaptak el a rendőrök egy részeg sofőrt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!