Mobiltelefon rendelet - a magyar kormányéhoz hasonló döntések születtek nagyon sok országban

Vágólapra másolva!
A magyar kormány - kutatásokra és egyéb szakértői tanulmányokra hivatkozva - úgy döntött, hogy idén szeptembertől a iskolás, kiskorú fiatalok számára az iskolai mobilhasználat csak abban az esetben lesz engedélyezve az intézmény területén belül, amennyiben arra az engedélyt megkapták. A mobiltelefon rendelet létrejöttével a magyar szülők és oktatók többsége elégedett, azonban érhetetlen módon így is volt egy maroknyi kisebbség amely baloldali politikusokkal kiegészülve ez ellen kormányellenes tüntetéseket szervezett, hergelve ezzel a fiatalokat egy olyan döntéssel szemben amely éppen az ő érdekükben lett meghozva. Megfigyelhető, hogy a mobiltelefon rendelet nem példa nélküli Európában, az országok vezetői sorra határozzák el magukat a gyermekek egészségének védelme érdekében. Cikkünkben összeszedtük, mely európai államokban van már érvényben hasonló oktatási rendelet.
Vágólapra másolva!

A telefonhasználat szabályai az európai iskolákban már csak kis mértékben térnek el, a kormányok pedig egyetértenek abban, hogy mobiltelefon rendelet meghozatala által elérhetővé válhat, hogy a telefonok túlzó használata okozta problémákat sikeresen lehet kezelni. 

mobiltelefon rendelet
Magyarországon nagy támogatottsága van a mobiltelefon rendelet létrejötte
Fotó: Pancake Pictures / Connect Images / Connect Images via AFP

Holott Görögországban már 2006 óta be van vezetve egy tilalom a telefon használatáról, azonban ennek betartatását idénytől szigorúbban fogják ellenőrizni. A diákoknak ugyan nem kell leadni a telefonjaikat, de azt a tanítási idő alatt a táskájukban kell tárolniuk

Az intézkedés mottója: a mobil maradjon az iskolatáskában

- mondta Kiriákosz Pierakákisz oktatási miniszter. Kiemelte, hogy

amelyik gyerek nem tartja be a szabályt, egy napra kitiltják az iskolából, többszöri kihágás esetén pedig több napra is kizárhatják az oktatásból.

Abban az esetben pedig ha egy tanuló engedély nélkül videofelvételt készít társairól vagy a tanáráról, még szigorúbb büntetésre számíthat, végső esetben ki is rúghatják, és másik iskolát kell keresnie - mondta el a tárcavezető. 

Olaszországban idén nyártól szintén ki lett tiltva az óvodákból és az általános iskolákból az internetelérésre alkalmas mobiltelefonok, amelyet még oktatási vagy tanulási célból sem használhatják. Egyéb eszközöket (számítógépet, táblagépeket pl.) pedig kizárólag tanári felügyelettel használhatnak az iskolai tanórákon. Spanyolországban kilenc régiónál már 2015 óta van életbe léptetve, hogy nem lehet telekommunikációs eszközöket alkalmazni az osztálytermekben. 

Ugyan Hollandiában van olyan iskola, amelyben már évekkel ezelőtt a tiltott tárgyak közé tette a telefonokat, a kormányzat idén januártól egy tilalmat is hozott a középiskolákra, melyet kiszélesített szeptembertől az általános iskolák területére is. Rendeletükben szintén van egy olyan rész, mely az iskola kivételt biztosíthat ez alól a tanároknak olyan esetekre, amikor szükséges az iskolai tananyag miatt a digitális eszközök használata. Belgiumban régióiban szintén több száz intézményben vezettek be szigorítást, a többi országtól szabályozásától annyiban tér el, hogy náluk az általános iskolák mellett csak a középiskolák első három évfolyamában tiltják be a modern telekommunikációs eszközök használatát a tanórákon.

Franciaország népe szintén nem kívánnak kimaradni a sorból, hiszen náluk is előtérbe került az iskolai telefonhasználat. Terveik szerint a jövő évtől terveznek rendeletet hozni a kérdésben, addig pedig ősztől 200 intézmény már teszteli a telefon korlátozását hatásait úgy, hogy egyelőre maguknál tarthatják az eszközöket de nem használhatják. 

A norvég diákoknál már azt állapították meg, hogy az év eleje óta hatályban lévő mobiltelefon-használat tilalom jó hatással volt mint az egészségükre, mint a tanulmányi eredményükre egyaránt. Tavaly október elején az angol okoltatási miniszter, Gillian Keegan jelentette be, hogy a szigetországban betiltják a mobiltelefonok használatát az iskolákban. Az intézkedés a tanórák mellett a szünetekre is érvényes.

A környező országok is elkezdik bevezetni a mobiltelefon rendeletet a fiatalok védelme érdekében. Míg Romániában csak korlátozzák a használatukat, a cseheknél és a szlovákoknál 2024 szeptemberétől még az iskolák teljes területéről is kitiltják a telefonokat. Szlovéniában pedig az osztálytermekből való tiltásuk már 2022 óta hatályban van, amennyiben azt nem tanulási célzattal használják.  

Mint ismert, 

  • Magyarország a tizenegyedik európai ország, amely valamilyen korlátozást vezet be az iskolai mobilhasználat körében azzal a céllal, hogy egy évek óta fennálló, súlyos problémára adjon megoldást a pedagógusoknak, a szülőknek, de leginkább a diákoknak. A kormányrendelet értelmében az általános és középiskolások kötelesek leadni az internetezésre alkalmas eszközöket, azonban oktatási célra azokat a jövőben is használhatják. 

Hal Melinda szakpszichológus a Hír TV híradójának elmondta, hogy az új szabályokra azért van szükség, mert egyre több hazai és nemzetközi kutatás is azt mutatja, hogy az iskolai mobilhasználat rossz hatással van a diákok figyelmére és koncentrációjára. A szakember üdvözli a szabályozást, ami szerinte az első lépése annak, hogy a digitális tér helyett a személyes kapcsolatokat részesítsük előnyben. Ennek pedig az oktatásban van az elsődleges terepe, hiszen ha egy okoseszköz benne van az iskolatáskában, az figyelemelvonó hatású. Emlékeztetett, a jogszabály szerint minden intézménynek szabályoznia kell az okostelefonok használatát, ám azt, hogy ezt hogyan alkalmazza, azt az iskola dönti el.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a szülők és a magyar társadalom elsöprő többsége üdvözli a mobiltelefonok és okoseszközök iskolai korlátozását. 

 

Nemrég így lézengtek a baloldali politikusok a mobiltelefon rendelet ellen megszervezett tüntetésen 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!