Óriási előretörés: sorra aratják a győzelmeket Orbán Viktor európai szövetségének pártjai

Az FPÖ a választási győzelmet ünnepli Ausztriában
Az FPÖ a választási győzelmet ünnepli Ausztriában
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Egyre több országban érnek el nagy sikereket Orbán Viktor pártszövetségének, a Patrióták Európáértnak a pártjai. A hétvégén Ausztriában és Csehországban is Patrióta-siker született.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban sorra aratják a győzelmeket a Patrióták Európáért pártjai. Hollandia után Ausztriában is megnyerték a parlamenti választásokat, Csehországban pedig a részleges szenátusi választásokon diadalmaskodtak.

Ausztriában egyértelmű győzelmet aratott a Szabadságpárt (FPÖ), míg az eddigi koalíció vezető ereje, a Néppárt (ÖVP) szavazói közel egyharmadát elvesztette – ismeri el a Politico brüsszeli hírportál.

Nem kisebb sikert aratott Csehországban Andrej Babis pártja, az ANO, amely a részleges szenátusi választásokat nyerte meg. A kétfordulós voksoláson a 81 tagú felsőház 27 tagjáról döntöttek a választók, ebből az ANO nyolc mandátumot szerzett meg.

Ha egy kicsit visszatekintünk, tavaly nyáron Spanyolországban a VOX ért el jelentős sikert, év végén Hollandiában Geert Wilders pártja aratott győzelmet, idén tavasszal Portugáliában a Chega érte el eddigi legnagyobb sikerét. Nyáron a belga Vlaams Belang is növelte támogatottságát az általános választásokon, az európai parlamenti választáson pedig az összefogás pártjai szintén sikereket értek el. Nem sokkal az EP-választás után Franciaországban a Nemzeti Tömörülés megnyerte az előrehozott választás első fordulóját.

Az FPÖ a választási győzelmet ünnepli Ausztriában
Az FPÖ a választási győzelmet ünnepli Ausztriában
Fotó: AFP / Alex HALADA / AFP) / ALTERNATIVE CROP

Jövőre pedig Csehországban és Németországban is parlamenti választások lesznek; az előbbi országban pedig az ANO folyamatosan a közvélemény-kutatások élén áll, és nemrégiben a regionális választásokon is sikert aratott.

Úgy tűnik, a Patrióták pártjai számára nem a választási győzelem megszerzése a probléma, hanem a kormányra kerülés. 

A konzervatív, a migrációval szembehelyezkedő pártok jellemzően nem, vagy nagy kompromisszum árán tudnak csak kormányra kerülni, mert a globalista elit, amelynek a programját a mainstream pártok képviselik, nem engedheti hatalomra őket – mondta el a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány politikai elemzési igazgatója.

Németországban az AfD-nek és Ausztriában az FPÖ-nek viszont olyan vezetői vannak, akik nem akarnak alkut kötni, ezért üldözik őket – mutatott rá a szakértő.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!