Botrány lett egy Big Brotherben viselt dinnyés pólóból

Vágólapra másolva!
Az éppen futó brit Big Brother valóságshow szerkesztői elnézést kértek a megsértett nézőktől és digitálisan lesatírozták az egyik résztvevő pólóján látható görögdinnyemintát, ami palesztinbarát, egyben Izrael-ellenes jelképnek számít.
Vágólapra másolva!

Ali Bromley londoni igazságügyi pszichológus, mint az ITV2 programján futó Big Brother című valóságshow egyik szereplője, az egyik felvételen egy olyan pólót viselt, amelyen egy görögdinnyeszelet látható, ami régóta palesztinbarát jelképnek számít, mivel a dinnyeszelet Izrael térképének sziluettjét mintázza, színeiben pedig visszaköszönnek a palesztin zászló színei.

A Campaign Against Antisemitism nevű szervezet hívta fel a figyelmet az Izrael-ellenes érzelmeket kiváltó pólóra. A valóságshow készítői közleményben kértek bocsánatot a megsértett nézőktől, a műsor videótárban elérhető verziójában pedig digitálisan lesatírozták a szereplő pólójáról a dinnyeszeletet.

A Big Brother szóvivője szerint a gyártási csapatuk minden ruhát és személyes használati tárgyat alaposan ellenőriz, mielőtt azok bekerülnének a Big Brother házba, épp azért, hogy elkerüljék az ehhez hasonló kellemetlen helyzeteket, a dinnyés póló esetében azonban nem voltak tisztában a szimbólum másodlagos jelentésével. A problémás pólót azóta eltávolították a házból.

A görögdinnye szimbólumának kapcsolata a palesztinbarát mozgalommal évtizedekre nyúlik vissza. Mivel a palesztin zászlót Izraelen belül különböző időpontokban tiltották és korlátozták, a görögdinnye a palesztin mozgalom helyettesítője lett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!