Dömötör Csaba: Magyar Péter képviselői egy határon túli magyar ellen kampányoltak

Vágólapra másolva!
Magyar Péter képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak, így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja - közölte Dömötör Csaba. Az ügy előzménye, hogy az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége alelnöki tisztségére a Patrióták Európáért frakció jelöltjével szemben Magyar Péter pártja ellenjelöltet állított, ezzel csatlakozott az EP magyarellenes tagjaihoz.
Vágólapra másolva!

Vicsek Annamária arról tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Szerbia-küldöttsége csütörtöki ülésén a Patrióták Európáért frakciónak járó alelnöki tisztségre őt jelölte. A Magyar Péter által vezetett párt a vajdasági magyar képviselővel szemben ellenjelöltet állított egy görög képviselő személyében, akit meg is választottak e tisztségre „Elkeserítő, hogy a Tisza Párt beállt a magyarellenes parlamenti képviselők közé, és odáig süllyedt, hogy egy magyar jelölttel szemben görög ellenjelöltet terjesztett fel egy, az uniós parlamenti szokásjog és az EP belső szabályai szerint egyébként sem nekik járó tisztségre” – fogalmazott.

Nem ez az első alkalom, hogy Magyar Péter a vajdasági magyarokat támadja, viszont csütörtökön közvetlenül akadályozta, hogy vajdasági magyar európai parlamenti képviselőt válasszanak a Szerbiával kapcsolatokat ápoló EP-küldöttség vezető tisztségére – emelte ki. Vicsek Annamária aláhúzta: Magyarország továbbra is Szerbia legnagyobb támogatója. Meggyőződése, hogy Szerbiának, mint a térség kulcsországának mielőbb az EU-ban a helye. „Továbbra is arra fogunk törekedni, hogy az ország mihamarabb teljes jogú tagként csatlakozzon az Európai Unióhoz” – tette hozzá közleményében a fideszes politikus.

Ehhez még a Momentumnak is több év kellett

A fentiekkel kapcsolatban Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője azt közölte, amihez a Momentumnak több év kellett, azt a tiszások pár hét alatt összehozták. Sikerült határon túli magyar politikus ellen kampányolniuk. 

Arról van szó, hogy Vicsek Annamária vajdasági magyar képviselőtársunk is alelnökjelölt volt az Európai Parlament Szerbia-delegációjának vezetőségébe. A Tisza Párt képviselője a határon túli képviselővel szemben egy görög ellenjelöltet állított az Európai Néppárt nevében, akit végül meg is szavaztak. Így Vicsek Annamária nem lesz a vezetőség tagja.

Vezetői tagsága egyébként azért is indokolt lett volna, mivel Magyarország a szerb uniós csatlakozás erős támogatója. A vajdasági magyar közösség érdekét is ez szolgálja. A tiszásokat ezek szerint mindez nem érdekli. Román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is - zárta Dömötör.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!