Hat napja eltűnt túrázót találtak meg az ausztrál hegyekben, kígyómarás áldozata lett

Vágólapra másolva!
Az ausztráliai Snowy Mountainsben hat napja eltűnt nőt a mentőszolgálatok egy nagyszabású keresési és mentési művelet után kábultan és sérülten találták meg. Az új-dél-walesi (NSW) rendőrség közölte, hogy Lovisa Sjoberget helyi idő szerint vasárnap délután találták meg, kígyómarás áldozata lett és kiszáradás jeleit mutatta.
Vágólapra másolva!

A lelkes fotós sérüléseit a helyszínen ellátták, majd kórházba szállították, az állapota jelenleg stabil. A 48 éves Sjoberg rendszeres látogatója a távoli Kosciuszko Nemzeti Parknak, ahol gyakran dokumentálja a hegyekben élő vadlovakat.

A nő biztonságát féltették, miután egy autókölcsönző cég jelentette, hogy az autóját nem adták vissza, és nem lehetett vele kapcsolatba lépni. 

A rendőrség október 21-én felhívást intézett a lakossághoz, hogy segítsenek megtalálni a nőt, és széles körű keresésbe kezdtek, amelyben szimatoló kutyákat, tűzoltókat, parkőröket és egy mentőhelikoptert is bevetettek. 

Az aggodalmak fokozódtak, miután a mentőcsapatok több nap után sem találták meg a nőt, és a Kosciuszko Nemzeti Park környékén a hőmérséklet éjszaka nulla fokig süllyedt.

Sjoberget helyi idő szerint vasárnap délután találta meg a Nemzeti Park egyik munkatársa a Nungar Creek Trail-en Kiandránál.

Toby Lindsay felügyelő a médiának elmondta, hogy Sjoberg napokig bolyongott a bozótosban, és elmondta a mentőknek, hogy szerinte négy nappal korábban egy rezesfejű mokaszinkígyó harapta meg. 

Ez a faj inkább félénk, mint agresszív, de a mérgük erős idegméreg, és orvosi beavatkozás nélkül halálos lehet. 

Valójában nagyon szerencsés, hogy életben van... nyilvánvalóan nehéz időszakon ment keresztül

- mondta Lindsay felügyelő.

Hozzátette, hogy mostanra stabil állapotba van - számolt be róla a BBC.

Korábban arról is írtunk, hogy egy New York-i sofőr összetörte a bérelt furgonját, amellyel egy kanapét szállított, amikor Manhattanen keresztül haladva egy élő kígyót talált az ülése alatt. Mérges csörgőkígyó harapott meg egy amerikai futárt is

Kígyót láttak az egyik forgalmas tokiói elővárosi vonaton az utasok májusban is. Emiatt közlekedést leállították, ami több ezer utast érintett. Végül tovább engedték a vonatokat, de a kígyót csak később találták meg.

Nem mindennapi hívást kapott egy kígyóbefogó az ausztráliai Queenslandben is. A nőt egy nyilvános vécéhez hívták ki, hogy eltávolítson egy ott rejtőzködő foltos fekete kígyót

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!