Vágólapra másolva!
Ikreknek adott életet szeptemberben Kínában egy nő, akinek egy fejlődési rendellenesség következtében egy helyett két méhe van. Ez a ritka betegség a nők mindössze 0,3 százalékát érinti világszerte.
Vágólapra másolva!

A címlapokra került nő egészséges babákat, egy fiút és egy lányt szült - írja a Firstpost.

Az északnyugat-kínai nő, akinek csak a vezetéknevét árulták el, szeptemberben hozta világra az ikreket egy, a Senszhi tartományban található kórházban.

Lit kétméhűséggel diagnosztizáltak, ami egy ritka állapot, a nők mindössze 0,3 százalékát érinti világszerte. 

Mi is ez a betegség pontosan? 

A megtermékenyülés utáni nyolcadik hétig mindkét nem húgy- és ivarszervei azonos módon fejlődnek az embriókban, csak utána ágazik el ez a fejlődés két irányba a hormonok miatt. 

A női nemi szervek az ún. Müller-csövekből alakulnak ki, melyek ürege összeolvad, azonban ebben a fejlődésben lehetnek zavarok, ami miatt a csövek részlegesen olvadnak csak össze vagy egyáltalán nem, ezek okozhatják a méh és a hüvely rendellenességeit. A méh rendellenességei közül sokat a teherbeesés után diagnosztizálnak először.

Dupla méhnél a Müller-csövek egyáltalán nem egyesültek, így két méh jön létre. 

Terhesség ebben az esetben mindkét méhben megtörténhet.

Korábban már írtunk, róla, hogy a dupla méh 2000 nőből egynél fordul elő. Ez a ritka anatómiai eltérés sokszor terméketlenséget, vetélést vagy koraszülést okoz, de van, hogy ki sem derül az eltérés, és a nő komplikációmentes terhesség után egészséges újszülöttet hoz a világra. Az ausztráliai Evelyn Millernek két méhe van, eddig két gyereke született. Mind a két gyerek ugyan abban a méhben fogant meg. Szeretne még egyet, de azt már csak a másikban tudja kihordani  - írja a Daily Star. Az állapot tudományos neve uterus didelphys, magyarul kettős méh. A fejlődési rendellenesség előfordulása ritka, de egyáltalán nem ismeretlen a szakemberek körében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!