Velence a duplájára emeli a turistaadót

Vágólapra másolva!
Duplájára emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében a következő turisztikai szezon kezdetén, jövő tavasszal.
Vágólapra másolva!

Jövő tavasszal duplájára, 10 euróra  (több mint 4000 forint) emelkedik a későn regisztrálók számára a napi belépő ára Velencében. A megemelt díjat csak azoknak kell megfizetniük, akik nem a városban szállnak meg. A szállóvendégek ugyanis idegenforgalmi adót fizetnek. 

A napi belépőt ráadásul tovább, július végéig kell majd fizetniük a városba látogatóknak, és kétszer annyi napon át, mint idén. 

A belépődíjat csak a különösen nagy forgalmú napokon, hétvégéken (a pénteket is beleértve) és a június 2. nemzeti ünnepen kell megfizetni, és csak reggel fél 9-től délután 4-ig, így jövőre összesen 54 napon (szemben az idei 29 nappal). 

Velencében idén tavasszal vezettek be 5 eurós belépődíjat azoknak, akik nem ott szállnak meg. 485 ezer turista mintegy 2,4 millió euróval gazdagította a várost az idei idényben.

Akik legkésőbb 4 nappal érkezésük előtt lefoglalják a jegyet, azok továbbra is 5 euróért léphetnek majd be a városba. Tizennégy évnél fiatalabbak után nem kell fizetni. 

A napijegy meglétét okostelefonon megjeleníthető QR-kóddal kell igazolni. Aki ezt nem tudja bemutatni, az akár 300 euróra (több mint 120 ezer forintra) is büntethető,

de a kísérleti fázisban ezt még nem ellenőrizték a hatóságok. Velencében 50 ezren élnek és a vendégágyak száma is nagyjából ugyanennyi. A napijegyekből befolyó bevételt a városvezetés a csatornák, az utak és az épületek felújítására fordítja.

Velencében júliusban a városba belépő turistacsoportok maximum létszámát is meghatározták. 25 főnél nagyobb csoportok nem léphetnek be a városba. 

Korábban beszámoltunk róla, hogy a rengeteg turista miatt nincs elég gondolás a városban, és hihetetlen összeget kereshet az, aki gondolásként dolgozik Velencében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!