Menczer Tamás: A Patrióták Európáért pártszövetséget azért hoztuk létre, hogy az európai emberek akaratának érvényt tudjunk szerezni! - videó

2024. június 30., Orbán, Viktor, Herbert, Kickl, Andrej, Babis, Bécs, Ausztria,
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Vágólapra másolva!
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója arról beszélt a közösségi oldalára feltöltött videójában, hogy miért kellett Orbán Viktoréknak létrehozniuk a Patrióták Európáért nevű pártszövetséget. Ismertette: erre azért volt szükség, hogy az európai emberek akaratának érvényt tudjanak szerezni. Azért, mert a magukat jobboldalinak hazudó és háborúpárti Manfred Weberék begyűjtötték a jobboldali emberek szavazatát, majd pedig a baloldallal összefogva érvényesítették a brüsszeli elit akaratát.
Vágólapra másolva!

Elegük van az európai embereknek abból, hogy a brüsszeli rossz döntések árát, szó szerint, meg átvitt értelemben is, ők fizetik meg, mert oda van a béke, ugye háború van, oda van a biztonság, mert beengedték a bevándorlókat és oda van a versenyképesség, a gazdasági erősödés, fejlődés, mert az összes brüsszeli döntés az életszínvonalat rombolta - mondta közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, 

Választások2024, Választások2024eredményváró, önkormányzati választás, európai parlamenti, választás, szavazás, Budapest, 2024.06.09., eredményváró rendezvény, Választások2024eredményváró, Fideszeredményváró2024, Menczer Tamás, Nacsa Lőrinc
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója
Fotó:  Csudai Sándor -  Origo

Erről külön egy egész napot el lehetne beszélgetni, csak a versenyképességi kérdésekről. Változást akarnak. Na most a változás meg is történhetett volna rögtön a választás után, hogyha a magát jobboldalinak hazudó, valójában baloldali és háborúpárti Néppárt, Manfred Weber vezetésével nem csalta volna el a változást."

– ismertette Menczer.

Ők ezt elcsalták. Úgy, hogy magukat jobboldalinak hazudták, begyűjtötték a jobboldali szavazatok egy részét, aztán nem a jobboldali pártokkal és politikusokkal működtek együtt, hanem a balliberális oldallal, és azt mondták, hogy minden marad úgy, ahogyan eddig volt, nincs itt semmi látnivaló, jó napot kívánok, mindenki mehet haza. Na, ezért kellett létrehozni a Patrióták Európáért pártszövetséget, frakciószövetséget, politikai közösséget, hogy az európai emberek akaratának, döntésének érvényt tudjunk szerezni, és a változást el tudjuk kezdeni, folytatni tudjuk, és mondom még egyszer, az európai emberek akaratának érvényt tudjunk szerezni."

– mondta Menczer Tamás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!