Világháborús fenyegetést küldött Olaf Scholz német kancellár Oroszországnak

Vágólapra másolva!
Oroszországnak előbb be kell fejeznie az ukrajnai háborút, ha el akarja kerülni nagy hatótávolságú amerikai rakéták németországi telepítését – jelentette ki szerdán Olaf Scholz német kancellár újságíróknak nyilatkozva.
Vágólapra másolva!

Az első dolog, amit Oroszországnak meg kellene tennie, megállítani ezt a szörnyű agressziós háborút Ukrajnával szemben, és fel kell hagynia az ország egészének meghódítására irányuló törekvésével – hangoztatta Olaf Scholz szociáldemokrata politikus. 

A kancellár egyben a saját pártjának soraiból érkező bírálatokkal szemben is védelmébe vette az amerikai fegyverrendszerek telepítését. Mint mondta, ez a döntés azt szolgálja, hogy ne legyen háború. 

Szükségünk van elrettentési képességekre azonfelül, amivel már rendelkezünk, például manőverező robotrepülőgépek formájában, mégpedig nagy hatótávolságú, hagyományos hatóeszközökre is

– fogalmazott. „Mindannyian azt kívánjuk, hogy ismét egy olyan világban élhessünk, ahol nagy jelentősége van a fegyverkorlátozásoknak. Most viszont arról van szó, hogy biztonságunkat a szükséges elrettentés által is szavatoljuk éppen azért, hogy ne legyen háború”– tette hozzá.

Scholz szóvá tette azt is, hogy Oroszország is fegyvereket telepített a NATO tőszomszédságába. Hangsúlyozta: jelentős mindaz, ami Kalinyingrádban és a NATO keleti határának túloldalán, Oroszországban lett telepítve.

Ezek olyan dolgok, amelyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, és ezért szükség van az elrettentés lehetőségére

– fűzte hozzá. Az Egyesült Államok a hidegháború óta először akar ismét olyan fegyverrendszereket telepíteni Németországba, amelyek elérhetik Oroszország területét.

Minderről Berlin és Washington július 10-én állapodott meg. Moszkva mintegy ezerhatszáz kilométerre van légvonalban Berlintől. A tervek szerint 2026-tól Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket, illetve SM–6 légvédelmi rakétarendszereket és új fejlesztésű hiperszonikus fegyvereket telepít az Egyesült Államok NATO-szövetségesei védelmére - írja a Magyar Nemzet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!