Orbán Viktor: Teljes letámadás

Vágólapra másolva!
A győzelem receptje: teljes letámadás! - írta a közösségi oldalán Orbán Viktor kormányfő.
Vágólapra másolva!

Orbán Viktor a közösségi oldalán képet osztott meg olaszországi látogatásáról. 

Mint arról az origo beszámolt, Orbán Viktor Olaszországban tartott előadást. 

A magyar elnökség fő célja a versenyképesség növelése. Ennek érdekében novemberben az EU tagállami vezetőivel egy versenyképességi paktumot szeretnének tető alá hozni – kezdte beszédét Orbán Viktor péntek délelőtt. Szerinte két fő probléma van: az egyik, hogy bár az EU egy békestruktúra, most háború dúl a szomszédunkban, a másik pedig a migráció, ami egyre jobban szétzilálja az uniót.

A versenyképesség erősítésével kapcsolatban három fő problémára hívta fel a figyelmet. Az első a zöld megállapodás újragondolása, mert az jelenleg szembemegy az üzleti logikával A második a bürokrácia csökkentése. A harmadik pedig a befektetési környezet vonzóbbá tétele, mert jelenleg ott tartunk, hogy még az európai cégek is az Unión kívül fektetnek be.

A miniszterelnök szerint mindenképp szükség van egy erősebb együttműködésre az unióban, de nem politikai, hanem versenyképességi és védelmi területen.  

Ha a politikai unióról beszélünk, arra egyáltalán nincs szükségünk. Felejtsük el. Nincs szükségünk politikai unióra, amely megöli az Európai Uniót a versenyképesség szempontjából. Ez egyfajta dezintegrációs tényező. Ha az együttműködésre gondolunk, a védelmi unióra, azt is létre kell hozni 

 - mondta Orbán Viktor. Hozzátette:

Ha megnézzük, mi a politikai kihívás az Európai Unió számára, ami teljesen átformálja a politikai színteret, az a migráció, a nemek közötti egyenlőség, és a munkaalapú társadalom, a teljes foglalkoztatás.

A miniszterelnök azokról a kérdésekről is beszélt, amelyekről nincs egyetértés az unióban. 

Az általános európai értékekben mindannyian egyetértünk, hiszen van egy alapszerződésünk, amely világosan kimondja, hogy melyek az Európai Unió alapértékei. Tehát erről egyáltalán nincs vita. De vannak olyan kérdések, sőt egzisztenciális kérdések, amelyekre nincs közös válaszunk. Ilyen a háború és a béke, a migráció, a nemek közötti egyenlőség, a munkaalapú foglalkoztatási társadalom. Ezek a valódi kérdések

- mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy szerinte óvatosan kell érvelni a politikai unió mellett, mert a háború, a nemek közötti egyenlőség, a migráció és a munkaalapú társadalom kérdésében különböző megközelítések vannak jelen az Európai Unióban. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!