Teljesítménykényszer? Túlféltés?

A gyerekek már hatévesen, az iskolakezdéskor óriási versenyhelyzetbe kerülnek - hallani sokszor. De tényleg óriásiak az elvárások? Nem túlféltésről és rossz szülői pedagógiáról van szó?

A kisgyerekekre nehezedő teljesítménykényszer itthon ugyanolyan aktuális és sokszor felmerülő kérdés, mint Amerikában. Magyarországon nem létezik az úgynevezett előkészítő év az óvoda és az iskola között - mint ahogy a legtöbb európai országban sem - ezért a magyar szülőknél az írás- és olvástanulási probléma egy évvel még korábban is merül fel, mint az USA-ban.

Szeptember elején, amikor a nyári szünet után elkezdődik az tanítás, még azoknak is nehéz visszaszokniuk az iskola diktálta tempóba, akik nem most kezdik az első osztályt - ez az általános érvelés.

Csilla kislánya, Bori például most megy másodikba. Csilla azt mondja, az első év nagyon nehéz volt, mert Bori nem tudott hosszabb ideig koncentrálni egy dologra. "Ebben a korban, szerintem legfeljebb 20 percig tud figyelni egy kisgyerek. Bori soha semmilyen pluszfeladatot nem csinál meg, és nem is biztatom, mert örülök, ha a kötelezőket be tudja fejezni" - panaszkodik Csilla.

Nem kell félni a megmérettetéstől?

Szendi Gábor pszichológus szerint annak a kérdésnek a felvetése, miszerint nem túl sok-e az iskolakezdéssel járó teher a hatéven aluliakon, leginkább a szülők félelme-feltevése, és nem pedig "magából, a rendszerből" ered.

"Az egészséges lelkületű gyerek nem fél a megmérettetéstől: éppen hogy a nehéz, kihívásos szituációk segítenek neki abban, hogy megtanulja azokat a helyzeteket kezelni, amikor nem ő az első. Ez a gyerekeknél erősíti a realitásérzetet, hiszen megszokták, hogy a családban mindig ők vannak a központban, vagy legalábbis kivételezett pozícióban" - mondja a pszichológus.

"A gyerek a megmérettetéssel együtt megtanulja a helyét, de azt is, hogy egyetlen rangsor sem eleve elrendelt, hanem mindegyik csak egy részképesség, egy résztulajdonság vagy az "itt-és-most" szerint kialakult sorrend" - teszi hozzá Szendi Gábor.

A cikk elején leírt kislány, Tiffany esete a pszichológus szerint egy speciális szituáció. "A gyerek csak akkor nyavalyog játszmaszerűen, ha erre nevelték" állítja Szendi Gábor. - "Ilyen esetekben érdemes olyan technikákat, tanulási módszereket mutatni neki, amelyeket könnyen tud alkalmazni. A gyereknek a módszert kell átadni, és nem pedig verni a fejét, hogy oldja meg a leckét. Ha a gyerek nem tudja megoldani, akkor ugyanis valamilyen képesség vagy belátás hiányáról van szó, és ennek pótlásában kell neki segíteni."

A pszichológus hozzáteszi: "ha egy szülő rendszeresen azzal az ürüggyel rázza le a gyereket, hogy "tudod te azt", azaz ráhagyja a feladat megoldását, akkor azt a gyerek pontosan megérzi". "Mindenképpen le kell ülni mellé, és támogatóan biztatni, hogy átsegítsük az elakadásokon - és akkor a gyerek valóban szárnyakat kap: megoldja a feladtot... Vagy nem..., de az sem baj" - véli Szendi Gábor.