Heti horoszkóp: február 13-tól 19-ig

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Kos (március 21. - április 20.)
Az előttünk álló napokban szokatlanul befelé fordulónak érezheted magadat. Ez a helyzet magával hozza azt is, hogy nem szívesen mész bele olyan helyzetekbe, amelyek konfliktusokat, feszültségeket hordoznak. Inkább visszafojtod a dühödet, hiszen sem kedved, sem pedig energiád nincsen ahhoz, hogy nyílt csatákat vívj. Viselkedésedtől azonban Te magad sem érzed jól magad, hiszen magadban azért megfogalmazod, hogy mit is kellett volna mondanod egy-egy vitás helyzetben.

Bika (április 21. - május 20.)
A következő napokban barátaiddal való kapcsolatod lehet egy kissé feszültebb. Talán túlzottan is bele szeretnél szólni azoknak az embereknek az életébe, akik fontosak neked. Működik benned egyfajta kényszerítő erő, amely azt parancsolja neked, hogy akarj jót mindenkinek, s tegyél is valamit ennek érdekében. Nem mindegy azonban, hogy mindezt a jóakaratot milyen csomagolásban tálalod, s mennyire finom módszerekkel terelgeted a többieket az általad helyesnek vélt úton.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Hivatásod során nemcsak a munkaerődre és kitartásodra lesz most szükséged, hanem az emberségedre, segítő hozzáállásodra is. Megkereshetnek munkatársaid azzal, hogy nem bírják az iramot, s talán a szakértelmük sincs teljesen ott, ahol a tiéd. Segítséget kérnek tőled, amit ha elvállalsz, akkor számolnod kell azzal, hogy még több feladattal kell szembenézned, sem idődet, sem pedig erődet nem tudod optimálisan beosztani.

Rák (június 22. - július 22.)
Érzelmileg nagyon megérinthető leszel ezen a héten, még önmagadhoz képest is egy kissé szeszélyesebb és sebezhetőbb. Meglehetősen ingadozó lesz a hangulatod, ami nem is neked a legnehezebb. A hozzád legközelebb álló emberek számára nehézséget jelenthet, hogy nem tudják ezeket az ingadozásokat követni, s bizony sokszor előfordul, hogy nem tudják, hogy miként viszonyuljanak hozzád. Mégsem jelenthet megoldást, ha erőszakosan, észérvekkel akarod a saját érzelmi világodat irányítani.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Egy kissé tanácstalan lehetsz a héten, leginkább a pénzügyeid világában. Esedékes lenne, hogy ezt az életterületedet rendbe tedd, s elgondolkozz hosszabb távú terveiden, befektetéseiden. Emellett, ha végiggondolod, hogy milyen céljaid vannak, s ezeket melyik úton érheted el a leghatékonyabban, akkor értékes meglátásokkal lehetsz gazdagabb, amelyeket nagyon könnyen hasznosíthatsz, az anyagi világban. Mindenesetre célszerű anyagi forrásaidat értelmesen strukturálnod.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Úgy érezheted, hogy érzelmi világodat sorozatosan megtorpedózza a külvilág. Ez azt jelenti, hogy amint egy kicsit jókedved támadna, jön kívülről egy nem várt információ vagy esemény, s gondterheltté, dühössé tesz. Okkal vagy nagyon feszült, amikor megpróbálják szétzilálni a saját magad megteremtette harmóniát, azonban ezen az állapoton segíthet, ha mások felé is nyugalmat és megértést próbálsz sugározni. Így talán mindenkinek jobb kedve lesz.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Baráti kapcsolataid éles ellentétbe kerülhetnek párkapcsolatoddal. Kedvesed barátai talán pont a legharmonikusabb, legnyugodtabb pillanatokban toppanhatnak be, amikor történetesen fáradt is vagy, s semmi másra nem vágysz, csak a pihenésre. Ebben a helyzetben nem tudsz velük kellően barátságosan bánni, s bizony előfordulhat, hogy éppen a társad lesz az, aki végül mindennek megissza a levét.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Nagylelkűséged, adakozó hangulatod mindenkire kiterjed, még talán arra az ismeretlen emberre is, akivel ügyes-bajos dolgaid intézése közben találkozol össze. Lényednek a legharmonikusabb oldalával ajándékozol meg másokat, s bizony ez nagyon szeretetreméltóvá tehet mások számára. Mindennek a viszonzása sem maradhat el, mások megkönnyítik a dolgodat, szívesen dolgoznak veled együtt, s nagyon könnyedén, olajozottan futhat az életed ezekben a napokban.

Nyilas (november 22. - december 21.)
Nagyon fogékony leszel az élet élvezeteire, s ez vonatkozik a barátságaidra, -amelyekben megélheted az elfogadást-, valamint a szerelmi életedre is. Talán egy kicsit túlzásba is viszed a kellemességek élvezetét, hiszen nem szánsz időt arra, hogy befelé fordulj egy kicsit. Nagyon szeretsz ezekben a napokban eljárni otthonról, s persze itt is a szórakozás, a másokkal való kapcsolattartás lesz középpontban. Arra azért nagyon jó ez a hatás, hogy új ismeretségeket köss.

Bak (december 22. - január 20.)
Külső jegyeid nagyon előnyösen nyilvánulhatnak meg, s szinte minden, amit viselsz, nagyon jól áll neked, összességében bárkire jó benyomást tudsz tenni ezekben a napokban. Mindez kihathat munkád és magánéleted területére egyaránt, hiszen munkádban is kamatoztathatod megnyerő személyiségedet egy-egy tárgyalás során. Magánéletedben pedig elképzelhető, hogy újra megnyered választottad szívét. Mindezek mellett még az sem kerül erőfeszítésedbe, hogy érzelmileg ráhangolódj az emberekre.

Vízöntő (január 21. - február 19.)
Kissé erőteljesen nyilvánulsz meg a következő napokban, s ez áll szinte minden emberi kapcsolatodra, amely fontos neked. Szeretnéd befolyásolni a környezetedet, s persze fellelhető benne a segítő szándék is. Kedvesed azonban joggal lehet feszült attól, hogy úgy érzi, nagyon is beleszólsz az életébe, nem hagyod, hogy döntsön a saját ügyeiben. Tartsd szem előtt, hogy a legjobb kapcsolatok autonómián alapulnak, meghagyják a felek szabadságát.

Halak (február 20. - március 20.)
Szexuális tekintetben nagyon megérinthető leszel a következő napokban, erősen hathat rád egy olyan ember lénye, aki nagyon is vonzó számodra. Elvarázsolja érzékeid világát, s azt tapasztalhatod, hogy teljesen felkavarta a lelkedet. Mindezek alapján könnyű azt hinned, hogy szerelmes vagy, pedig mindössze egy erőteljesebb érzéki vonzalomról van szó. Érdemes lenne mérlegelned önmagadban az érzelmeidet, és tudatosítani őket, mielőtt beleugrasz valamibe.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!