Kos, a lelkes újító

Vágólapra másolva!
A Kos az első a csillagjegyek között, vele kezdődik az asztrológiai újév. A jegy szülötte hirtelen, merész és nyílt, de sokan nehezen viselik el önzését, lobbanékonyságát és meggondolatlanságát.
Vágólapra másolva!

A Kos jegyben születettekre különösen jellemző az energikusság, a dinamizmus, a jó értelemben vett egyszerűség. Nem szeretik a körmönfont, rafinált, túlbonyolított dolgokat. Stílusuk soha nem finomkodó vagy körülményes, mindig egyenesen, néha kifejezetten nyersen fogalmaznak. Szinte teljesen hiányzik belőlük a tapintat és a simulékonyság. Ezzel persze nem ritkán megbántják a közelükben élőket, de legtöbbször nem is értik, min sértődhetett meg a másik: nagyon nehezen élik bele magukat mások helyzetébe, és nehezen értik meg, hogy nem mindenki gondolkodik és viselkedik úgy, mint ők. Elsősorban tehát türelmet és tapintatot kell tanulniuk, valószínűleg ez lesz számukra a legnehezebb. Szerencsére ugyanolyan gyorsan megbocsájtanak és megnyugszanak, mint amilyen gyorsan dühbe gurulnak, és egyáltalán nem haragtartóak.

A Kos azt élvezi legjobban, ha mindig akad valami tennivalója, amelybe teljesen belevetheti magát. Ha eszébe jut valami jó ötlet, azonnal belevág a megvalósításába, anélkül, hogy jobban elgondolkozna rajta, vagy kidolgozná a részleteket. Mivel folyamatosan újabb és újabb célok, kihívások foglalkoztatják, nehezen fejezi be a dolgait, sokkal szívesebben hagyja ezt másokra. Ugyanakkor nagyon fontos neki, hogy tetteinek kézzelfogható eredménye legyen, lehetőleg valami olyasmi, amivel elkápráztathat másokat és kitűnhet a tömegből. Gyorsan tanul, kíváncsi és lelkes, de türelmetlen és gyorsan megunja a dolgokat.

A jegy szülöttének legfőbb feladata, hogy megtanulja féken tartani kifogyhatatlannak tűnő energiáit és mindig találjon megfelelő motivációt arra, hogy ne hagyja félbe a dolgokat. Nem szabad elapróznia az erejét, inkább tanuljon meg egy kicsit előre gondolkozni és tervezni. Így sokkal több dolgot képes lesz elvégezni, amivel begyűjtheti ismerősei elismerését és a figyelem középpontjába kerülhet.

A jegy szülöttei igazi kalandorok, mindennél jobban vágynak a szabadságra és a függetlenségre. Vezetőnek születtek, nem viselik el az alárendelt szerepet, úttörő elképzeléseikbe nem tudják beilleszteni azt, hogy követniük kell másokat. Legtöbbször azonban nem tudnak a "világi" felelősségekkel és a bürokratikus ügyintézés nehézségeivel szembenézni. Ha ilyen túlbonyolított és nehézkes ügyekkel kerülnek szembe, az igencsak frusztrálóan hathat rájuk és könnyedén dührohamot kaphatnak a rengeteg papírmunka láttán.

A Kos minden figyelmét a most köti le. Ahelyett, hogy a jövőn törné a fejét, vagy éppen a múltbeli sérelmeiken rágódna, csak a pillanatnak él. Türelmetlenül veti bele magát minden újba, szeret rögtönözni, és a hosszas tépelődés helyet inkább a spontán cselekvést választja. Semmi nem motiválja őket jobban, mint valaminek a kezdete, legyen az valamilyen új munka, lakásfelújítás, vagy csak egy új nap. A Kosok szeretik a kihívásokat, és akkor a legboldogabbak, ha zajlik velük az élet. Van bennük egyfajta gyermeki öröm, amivel az élethez viszonyulnak, és ez lenyűgöző bájjal ajándékozza meg őket.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!