Vendégváró hal-tatár
Tatár-bifszteket érett és pácolt marha vesepecsenyéből készítenek. Hasonlóan a marhahúsos változatához, készíthetünk nyers halból is vendégváró tatárt, pirítóskenyérre. Kizárólag nagyon friss halból készítsük, és elkészítése után azonnal fogyasszuk el!
A halhúst tegyük egy vágódeszkára, és csapókéssel aprítsuk fel finomra. Tegyük egy tálba és csorgassunk hozzá citromlevet, olívaolajat, daráljunk rá borsot és ízesítsük sóval. Keverhetünk hozzá finomra összevágott édesköménygumót vagy zellerszárat, kapribogyót, snidlinget, kaprot vagy akár turbolyát is. Tálaljuk tálkákba, melléje frissem pirított barnakenyeret és ujjnyi csíkokra felvágott zöldségeket kínáljunk. Nagyon finom, ha cikóriasaláta leveleket, vagy felvágott avokádót tálalunk mellé. Ha szeretnénk lenyűgözni a vendégeinket, keverhetünk a hal-tatárhoz fekete kaviárt is.
Elegáns finomság: hallal töltött rétes
Finom, elegáns étel készíthető réteslapokból, ha tölteléknek halat használunk. Elkészítéséhez használhatunk frissen kapható réteslapot vagy leveles tésztát. A szálkanélküli halat, lehet ez lazac, tőkehal, vajhal, tengeri süllő vagy bármilyen halhús, fűszerezzük be. Majd tegyük a réteslapokra, tetejére tehetünk leforrázott spenótlevelet, megsütött színes paprikahúst, vagy akár lepirított gombaszeleteket is. Göngyöljük fel, mint a hagyományos rétest, és forró sütőben süssük pirosra. Ha vékonyabb rétes-rudakat formálunk belőle, felszeletelve akár vendégváró falatkaként is tálalhatjuk.
Karácsonyi rántott hal - másképp
Ha végképp ragaszkodunk a karácsonyi rántott hal elkészítéséhez - vagy éppen a családtagjaink akarnak mindenáron ugynazt enni, mint az előző években -, picit változassunk a megszokott panírozáson.
A kifilézett pontyhúst vágjuk be milliméterenként, úgy, hogy a bőrét ne vágjuk át. Így a még benne lévő szálkákat is teljesen átvágjuk, és nyugodtam, fulladás nélkül elfogyaszthatjuk. A beirdalt halhúst vágjuk ujjnyi csíkokra, mártsuk lisztbe, majd tojásba és forgassuk meg olajos magvak - például héj nélküli napraforgómag, szeletelt mandula, durvára darált dió, szezámmag - és zsemlemorzsa fele-fele arányú keverékébe. Forró olajban süssük ki pár perc alatt.