Ananászos csirke

Vágólapra másolva!
Szakácsunk, Kaldeneker György ma egy izgalmas ízvilágú csirkesült receptjét ismerteti. Akár fogyókúrázók is kipróbálhatják!
Vágólapra másolva!

Hozzávalók:
1 érett ananász, 20 dkg csirkemell filé, 1 teáskanál curry, 1 csokor korianderlevél, 2 evőkanál vaj, 1 evőkanál olívaolaj, só, darált bors

Elkészítése:
Éles késsel vágjuk le az ananász két végét, majd óvatosan hámozzuk meg. Vágjuk hosszában cikkekre, a közepében található fás eret is metsszük ki, majd daraboljuk fel.

A csirkemell húst vágjuk ujjnyi csíkokra, tegyük egy kis tálba, csorgassuk meg olívaolajjal, majd daráljunk rá borsot.

Forrósítsuk fel a vajat egy nagy serpenyőben, tegyük bele a csirkecsíkokat, majd erős lángon, állandóan kevergetve pároljuk pár percig.

Ha a hús széle kezd pirosodni, vegyük le a tűzről és szedjük ki a húst egy tálkába. Tegyük a feldarabolt ananászt a serpenyőbe, majd ezt is erős lángon süssük át.

Forrás: Kaldeneker György receptjei


Ha szükséges, adjunk hozzá vajat. Ha az ananász kezd pirulni, szórjuk rá a currykeveréket, forrósítsuk vele össze, majd tegyük vissza a serpenyőbe a megsült húscsíkokat.

Szórjuk meg az összecsapkodott korianderlevéllel, és azonnal tálaljuk.

Körítésnek párolt rizst készítsünk hozzá.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!