A mexikói konyha a legnagyobb mértékben a bennszülött indiánok konyhaművészetére támaszkodott. A maják és az aztékok (mint a két legnagyobb, a mai Mexkó területén élő törzs) gasztronómiája leginkább az alapanyagok és az ehhez kapcsolódó fűszerezés terén nyomta rá a bélyegét a mai ételekre.
Mindkét népcsoportnál kiemelkedő jelentősége volt a kukoricának, a sütőtöknek és a babféléknek; a leggyakrabban használt ízesítő (a són kívül) a chilipaprika volt - ha az aztékok böjtöltek, ezt a két utóbbi fűszert teljesen elhagyták az ételeikből.
A kukorica mind a maya, mind az azték mitológiában komoly szerepet játszott, mint az első számú táplálék. A kukoricát felhasználás előtt higított oltott mészben áztatták, illetve főzték (ez a mai napig használatos eljárás), hogy könnyebbé tegyék a későbbi felhasználását. Kukoricalisztből már a legősibb időkben is sütöttek tortillát, amit vagy magában, egyes ételek kísérőjeként, vagy a legkülönbözőbb finomságokkal megtöltve - majd batyuvá hajtogatva burritoként, összetekerve tacoként, vagy félbehajtva, quesadilla-ként - fogyasztottak.
Robert Rodriguez, a Desperado rendezője, ahogy eddig még nem láttuk... |
Az azték nemesek legkedveltebb itala a kesernyés csokoládé volt. Bár a maya és az azték konyha is alapvetően vegetáriánus volt, különleges (számunkra meglehetősen furcsa) húsféléket is fogyasztottak: a feljegyzések szerint a tányérokba került tapír, teknős, iguána, ürge is, de az aztékok nagyon kedvelték a különböző rovarokat, lárvákat is. Bár a rovarokat Mexikó egyes helyein a mai napig megeszik, az emberhúsról (amit az aztékok, vallási okokból, időnként fogyasztottak) lemondtak.
Robert Rodriguez puerco pibilt készít |
Az aztékok és mayák után néhány száz évvel egy új gasztronómiai irányzat alakult ki, Mexikó északi részén, illetve az USA bizonyos államaiban, elsősorban Texasban - a tex-mex egyfajta kevert konyha, mely a spanyol ajkú amerikaiak, az amerikaiak és a mexikóiak étkezési szokásaiból fejlődött tovább. Az igen népszerű tex-mex ételek sok szempontból hasonlítanak a valódi mexikói ízekre, ám gyakran kihagynak (vagy éppen hozzáadnak) olyan hozzávalókat, amelyek az autentikus ételekben nincsenek benne.