Hozzávalók:
35 dkg búzaliszt, 4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 1 csomag szárított élesztő, 2,5 dl langyos víz
Elkészítése:
Öntsük a lisztet, a sót, a cukrot, egy evőkanál olívaolajat és a szárított élesztőt egy dagasztóedénybe. Kapcsoljuk be a dagasztó keverőt, majd kis adagokba csorgassuk hozzá a langyos vizet.
Alacsony fordulaton tíz percig dagasszuk, míg a tészta el nem válik az edény falától. Takarjuk le tiszta konyharuhával, és langyos helyre téve kelesszük kétszeresére.
Ha megkelt, borítsuk liszttel meghintett deszkára, gyúrjuk jól át, majd osszuk kétfelé.
![]() |
Sodrófával nyújtsuk ki másfél centi vastagságúra a tésztát, helyezzük sütőlapra, majd késsel vágjunk bele három-négy metszést.
Kenjük meg a tetejét két-három evőkanálnyi olívaolajjal, és hagyjuk kelni még tíz percig. Előmelegített sütőben 180-190 fokon süssük 15-20 percig, míg aranybarnára sül.
Elkészíthetjük úgy is, hogy a tésztába olívabogyókat, napon szárított paradicsomot és rozmaringot is dagasztunk. Tetejét a sütés előtt reszelt sajttal is meg lehet szórni.