Mi volt számodra a leghasznosabb tanács?
Amit már nem is gondoltam volna, hogy 51 évesen egyik pillanatról a másikra megismertem egy másik önmagamat, személyiségjegyeim feltárulkoztak, természetes-romantikus vonásokkal, így az útmutatások alapján, nem kell mást tennem, csak belenézni a tükörbe és amit elsajátítottam bátran alkalmazni és merni szépnek mutatni, hangsúlyozni ami el van rejtve külsőleg és belsőleg.
Mennyiben változtatnak az életedben tanultak? Milyen területeken leszel magabiztosabb, határozottabb?
Teljesen elfogadtam magamat, koromat, merek egy kicsit többet foglalkozni magammal és elhiszem, hogy minden korban lehet vonzónak, kellemesnek lenni. Sokat mosolygok és elébe megyek az embereknek. Sikerült leküzdenem a gátlásaimat.
Szemüvegben is játékosan | A kiegészítők is öltöztetnek |
A környezeted észrevette rajtad a változást?
A férfi kollégák azonnal tetszésüket nyilvánították, de úgy érzem, hogy a hozzánk látogatók is sokkal kedvesebbek és nagyobb bizalommal fordulnak hozzám.
Hogyan érezted magad a tanfolyam előtt és hogyan érzed magad most a tanfolyam után?
Titkon reménykedtem, hogy ötven éven felül is lehet kedvezőbbet, kellemesebbet kihozni magamból, de erre egyedül képtelen voltam. Egy olyan szakértő, mint Lyn de Gara, tudása, útmutatása kellett, amire most volt lehetőségem. Az Ő segítségével elértem azt, hogy a szépség és magabiztosság érzése ismét egy fontos része lett az életemnek.
Nyerj smink- és imázstanácsadást! Minden hónapban egy kedves olvasónk megnyerheti azt a lehetőséget, hogy részt vegyen Lyn de Gara átváltoztató tanfolyamán. A jelentkező hölgyek között kisorsolunk egy ingyenes smink- és imázstanfolyamra szóló belépőt. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy, az alábbi adatokat tartalmazó jelentkezést - egy nem túl régi fotót mellékelve - e-mailben elküldeni Lyn de Gara címére: lyndegara@t-online.hu A jelentkező olvasó pályázata beküldésével hozzájárul ahhoz, hogy fotóit az [origo] Női lapozó rovatában közöljük, és vállalja, hogy "átváltozásának" élményét megosztja az olvasókkal. A nyertesek átváltozásáról készült fotókat és a velük készített interjút a következő oldalakon találjátok: |