Egy négyéves is lehet szerelmes

Lehet-e a hasfájás figyelemfelkeltő eszköz? Vannak-e egy négyévesnek férfias problémái? A válás után hogyan és mitől változott meg egy jó gyerek? Mihez kezdjünk, ha nem jön be a babának a babakocsi? Hogyan tanulja meg az önállóságot egy kisgyerek, és miért olyan nehéz anyunak elengedni őt?

Kislányom nevelésével kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Már négyéves lesz, és még nem öltözködik önállóan, és a WC-használatnál is segítségre szorul, valamint az étkezés terén is segítek neki, mivel nem hajlandó önállóan enni (pedig tud, csak nem akar), inkább eljátszaná evés helyett az időt. Hamarosan óvodába kerül, ahol nagyon félek, hogy nem fog rendesen étkezni, mivel itthon hozzászokott, hogy megetetem, és ha nem öltöztetik át, akkor megfázik, mivel elég izzadós gyermek.
Nem beszélve arról, hogy vannak kedvenc ételei, és mást nem is hajlandó azokon kívül elfogyasztani. Az óvodában pedig nem fognak neki ezért külön főzni, az bizonyos.
A vizet egyáltalán nem issza meg, és az óvodában nem hajlandók odaadni a saját megszokott üdítőjét az óvónők gyermekemnek (ezt már sajnos tudom, mivel beszélgettem erről a leendő óvónőkkel). Mit tegyek? Próbáljam magánóvodába íratni - bár ez lényegesen nagyobb költség -, vagy vállaljam a kockázatot, vagy még egy évig tartsam otthon?

Semmiképpen nem tanácsolom, hogy ne add oviba a lányt, és a magánovit sem javaslom. Ha a gyerek ép értelmű, ezeket a dolgokat már - bár esetleg ügyetlenül, de - mindenképpen csinálnia kéne. Sajnos az a gyanúm, hogy túlságosan óvod a kislányt a megpróbáltatásoktól, és nem engeded, hogy nehézségekkel találja magát szembe. Mert az egyedül öltözés bizony nem könnyű. Laing írja könyvében a lánya aranyköpését: "Papa, kigombolod a szoknyámat? Mert, ha én csinálom, akkor mindig begombolódik..."
Hát, igen: nekünk is begombolódott, de papa és anya néha hagyta, hogy küzdjünk - és végül sikerült! És mennyire örültünk! "Nézd, mit tudok már!" szaladtunk a nagyszülők elé, és mutattuk a tudományunkat. Ha anya mindig mindent megcsinált volna helyettünk, nem lehetünk volna semmire büszkék, főleg önmagunkra nem. A szülőknek meg kéne tanulniuk néha érdeklődő figyelemmel visszahúzódva nézni a gyereküket, és hagyni, hogy ők maguk oldják meg a problémákat. Csak akkor beavatkozni, ha baj van, ha balesetveszélyt sejtenek, fájdalmat vagy olyan nehézséget, ami elkedvetlenítené a gyereket. Ez nagyon fontos dolog, hiszen az "én csinálom" élménye alapvető motivációt jelent a későbbiekben is. Ilyenkor tanul meg bízni a gyerek a saját képességeiben. És ilyenkor jön rá, hogy lehet új és új megoldásokat találni, nem kell mindig azt a menetrendet követni, amit előre megmutattak. Persze, ilyenkor követ el hibákat is (mondjuk fordítva veszi fel a harisnyát vagy a pulcsira a pólót.) De ezen lehet jót nevetni, és újra kezdeni az egészet egy kis segítséggel.

Az evés és "üdítőivás" problémája sem magától alakult ki. Ha egy gyerek éhes, akkor eszik. Kizárólag akkor játssza el az evésidőt, ha ezt megteheti, illetve, ha tudja, hogy anyát így tudja maga mellé kötni. A szomjas gyerek megissza a vizet. Kizárólag akkor csinál ebből hisztit, ha tudja, hogy anya ugrik, és kiszolgálja igényeit.
Az oviban erről szó se lesz. Inni fog, és enni, mivel első nap rájön majd, hogy itt nem ugráltathat senkit, itt nem ő hordja a kalapot. Bizony, ettől lehet, hogy nem jól érzi majd magát. Nem olyan könnyű uralkodónak lenni. Nem könnyű mindenhatónak lenni. Igenis szüksége van a gyereknek elvárásokra, korlátokra, szabályokra. És szörpi helyett vízre: az a legjobb szomjoltó.

Remélem, még nem maradtok le az oviról! Ám, ha te továbbra is félted a lányt az óvoda "keménységétől", lehet, hogy problémát fog okozni a beszoktatásnál, hiszen érzi majd, hogy nem szívesen válsz meg tőle. Próbáld meg elfogadni, hogy a lányod már nem kisbaba, és javára válik az önállóság, érzelmi és értelmi fejlődése így tud képességeinek megfelelően alakulni.