Halálálmok: a természetes halál képei

Több évezredes megfigyelések szerint a halálálmok a legritkább esetben jelentenek testi halált. De akkor vajon mit jelenthetnek azok az álmok, amikor a saját, vagy szeretteink haláláról szólnak?

Paradox módon születést, újjászületést, önmagunk újjászülését, küszöbön toporgó változást az életünkben, hivatásunkban, a világban betöltött szerepeinkben. Meghalunk, hogy az új énünk feltámadhasson a poraiból. Hasonló ez ahhoz, ahogy a kígyó levedli a kinőtt, elhasználódott régi bőrét, vagy ahogy a bábból kiröppen a gyönyörű pillangó.

Ha a halálálmok rendszeresen visszatérnek, meglepő módon a haláltól való szorongást oldják. Ugyanis az álmodónak lesz egy tapasztalata arról, hogy miközben hal, él. Azaz ő mindig él, miközben látja magát ravatalon fekve, eltemetve, csontvázként, koporsóban. Ezek az élmények eljuttathatják a vallások nagy tanításához, hogy a test halálának pillanatában az utolsó nagy bábot hagyja maga mögött, és a lelke elillan, mint bábból a pillangó.

A folyamat azonban nem jár fájdalom nélkül, mert az ősi tudások szerint, ahhoz, hogy az új, a pillangó létrejöhessen, a réginek, a bábnak - ami korábban élettel telien betöltötte a feladatát, de már túlhaladottá, életellenessé vált - előbb el kell pusztulnia, meg kell halnia. A halálálmok tehát intések arra nézvést, hogy véglegesen le kell zárnunk valami meghaladott, lejárt, tartalmát vesztett régi dolgot, életformát, életszakaszt, kapcsolatot, világban betöltött szerepet. A folyamat során - ha nem tudatosítjuk magunkban, hogy valamit el kell siratnunk, akkor - majd az álmaink fognak figyelmeztetni véget nem érő temetési menetekkel és rengeteg sírással arra, hogy meggyászolni valónk van. Gyászolni kell a régit, a múltat, egy tarthatatlanná vált életformát, az elveszett gyermekkort, fiatalságunk, esetleg személyt, régi önmagunkat. Időre van szükségünk ahhoz, hogy hozzászokjunk valaki, vagy valami elvesztéséhez, magunk mögött hagyásához, és aztán szabadon elindulhassunk az új felé.

Ez azokból az álmokból nyilvánvaló, amelyekben még együtt él az álmodó azzal a férfivel, illetve nővel, akivel pedig már hosszabb ideje megszakadt a nappali életében a kapcsolata. Hosszabb álomfolyamatok vizsgálatakor látható, hogy az álmok - mintegy fáziskéséssel - élik, illetve újraélik az egész kapcsolatot. Soká szereti még a férfi azt a nőt, akit szeretett, és soká szereti a nő még azt a férfit, akit valaha szeretett. És ez még akkor is így van, ha maga az álmodó kezdeményezte a szakítást annak idején. A mindennapi életben radikálisan szakad a két embert összekötő köldökzsinór, a lélek szinten a szakítás olykor nem ilyen egyszerű, hanem szinte szálanként hasad szét, hosszú idő alatt az életszőttes. Amit korábban ketten együtt szőttek, abból kell most két külön egységet létrehozni, és ez hosszú folyamat.