A hiányzó házrészek következményei

Vágólapra másolva!
Mi történhet, ha lakásunkból hiányoznak bizonyos területek? Megbomlik az energia-egyensúly, ami életünkre is kihatással van. A hiányzó keleti részek esetén előfordulhat, hogy nem találunk megfelelő férfi társra, a hiányzó délkelet esetén kevés lehet az életerőnk, energiánk. A hiányzó észak pénzügyi problémákhoz vezethet, a hiányzó északkelet estén pedig nehezen találjuk meg életünk igazi célját.
Vágólapra másolva!

Társasházaknál igen gyakori probléma, hogy a szomszéd lakásának egy része, a lichthof vagy a lépcsőház beékelődik a lakásba, s így annak bizonyos területei hiányoznak. Hasonló hiányokat idézhetünk elő azzal is, ha újonnan épülő házunknál olyan építészeti elemeket alkalmazunk, amelyekkel "lecsapjuk" a ház egyik sarkát, vagy ki-be ugrasztjuk a homlokzatot. Ha az épület homlokzatát anélkül próbáljuk változatossá tenni, hogy figyelembe vennénk a természet univerzális törvényeit, akkor nem biztos, hogy az új házunkban igazán jól érezzük majd magunkat.

Ahogy tanárom, Marcus Schmieke írja egyik - magyarul még meg nem jelent - könyvében: "Egy olyan telek, vagy ház, amelynek le vannak vágva a sarok részei, vagy hiányoznak valamelyik égtájhoz tartozó területei, negatív energiákat ébresztenek fel a természetben."

Mit történhet, ha lakásunk, házunk vagy telkünk egyes égtájaira eső területei hiányoznak?

Hiányzó kelet

Ha hiányzik a kelet, várhatóan gyenge lesz az egészségünk, az immunrendszerünk. A karrierünkben is problémák léphetnek fel, sőt az is előfordulhat, hogy hiányozni fog az életünkből a férfi energia. Ez utóbbi jelentheti azt, hogy énünk férfias része, amely segít logikus, észszerű döntéseket hozni elszunnyad, de jelentheti azt is, hogy magányosan, igazi férfi társaság nélkül élünk.

Forrás: Lakatos Edit

A homlokzat megfelelő tagolásáról érdemes koznultálni egy vaszati szaktanácsadóval!


Hiányzó délkelet

Ha otthonunk délkeleti része hiányzik, várhatóan kevés lesz az erőnk, az energiánk. A Vénusz által uralt délkelet hiánya előidézheti, hogy hiányzik életünkből a szépség, a luxus, a kényelem, de még azt is, hogy nőiességünk szenved csorbát. Nemrég mesélte egy tanítványom, hogy egy ismerősének el kellett távolítani a méhét - ami a nőiesség egyik jelképe. Talán mondanom sem kell, hogy otthonából is hiányzott a délkeleti sarok. Művészeknél a hiányzó délkeleti terület okozhatja, hogy tehetségüket nem tudják igazán kibontakoztatni.

Hiányzó dél

A dél hiánya veszteségeket okozhat, ami megnyilvánulhat pénzügyi veszteségekként, vagy úgy is, hogy elveszítjük azt a személyt, vagy akár tárgyat, aki vagy ami igazán közel áll hozzánk. Az is megeshet, hogy nem tudunk igazán felelősségteljesek lenni döntéseinkben, cselekedeteinkben.

Forrás: Lakatos Edit

Ha szeretnénk házunk homlokzatát kicsit mozgalmassá tenni, törekedjünk egy szép, harmónikus szimmetriára, mint ennél a háznál



Hiányzó délnyugat

A délnyugat hiánya aggodalmakhoz, nehézségekhez vezethet. Gyakran érezhetjük úgy magunkat, mintha kicsúszna a lábunk alól a talaj: elveszíthetjük a stabilitásunkat mind anyagilag, mind lelkileg.

Hiányzó nyugat

Ha otthonunk nyugati területe hiányzik, akkor elsősorban a tanulással lehetnek problémáink. Nehezebben tudunk életünk nagy vizsgáin szerepelni, és itt nem csak az iskolai vizsgákra gondolok. Életünk minden fejezetét, sőt az egész életünket is egy-egy vizsgával zárjuk. A sikeres zárások alapozzák meg azt is, hogy milyen lesz a jövőnk: Ha szépen le tudunk zárni egy nem működő párkapcsolatot, sokkal nagyobb az esélye, hogy hamarosan megtalál minket az új szerelem. Ha felemelt fővel tudunk eljönni munkahelyünkről, sokkal könnyebb lesz új munkát találni. Ha életünk utolsó nagy vizsgáján, halálunk pillanatában jól szerepelünk, akkor következő életünkben kedvező születés vár ránk. A nyugat hiánya tehát nem csak a tanulásban, hanem a vizsgákon és a szép lezárásokban is gondot okozhat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!