Puszi a popsira

Rá lehet-e bírni egy zárkózott kisfiút, hogy a nyári hőségben ne hosszúujjú pulcsiban és nadrágban rohangáljon? Miért félhet egy kislány a repülőtől? Kell-e már az óvodában verstanulásra, vagy egyéb produkciók előadására kényszeríteni a gyereket? Mit tehetünk azzal a kislánnyal, aki az oviban puszijaival üldözi a kisfiúkat? Benda Viktória gyermekpszichológus válaszol.

Van egy gyönyörű szép, 21 hónapos kislányom. Sajnos a munkám olyan, hogy 8 hónapos volt, amikor vissza kellett jönnöm dolgozni a munkahelyemre, és mivel semmilyen szülői segítségünk nincsen (150 km-re lakunk tőlük), ezért gyermekem mellé bébiszittert vettünk fel.

Ez a döntés borzalmas volt számomra. Több héten át minden éjszaka sírtam, hogy idegen kézbe kell adnom a gyermekemet, de sajnos a szükség nagy úr!

A bébiszitterrel nagyon meg vagyok elégedve, imádják egymást a kislányommal, és rengeteget foglalkozik vele. A korát véleményem szerint 5-6 hónappal megelőzi, hiszen mindent mond, mondatokban beszél, 6-7 versikét, mondókát egymaga elmond, és már 3 hónapja 10-ig elszámol. Állandóan szerepjátékokat játszik, etetjük a babát, tisztába rakja, ő is pisil a bilibe, sétálni viszi, ha leejti, nekem meg kell vigasztalni, mert sír a baba stb. Szóval szerintem csodálatosan fejlődik.

A munkahelyemen nagy a stressz, de megpróbálom kizárni az életemből a munkát, ahogy beteszem a lábam a lakásba, és az otthon töltött időt csak a lányomra szentelem, Így a házimuka általában éjszakára marad. A hétvégéket mindig együtt töltjük, mindenhova viszem magammal. Természetesen folyamatosan gyötör a lekiismeret, hogy jól tettem-e, amikor visszajöttem dolgozni, de ilyenkor azzal nyugtatom magam, hogy legalább nem bölcsiben van a gyerek, hanem az otthoni megszokott kis helyén.

Mostanában azonban, amikor megjön a pótnagyi, kislányom elkezd nyöszörögni és az ölembe szeretne maradni, nem tudom letenni. Nem akarja, hogy elmenjek dolgozni. El kell terelni a figyelmét ahhoz, hogy gond nélkül "kiszökjek" a lakásból, mert ha ez nem sikerül, akkor úgy kell kiszakítanom magamat az öleléséből. De sajnos nekem mennem kell. Ilyenkor majd megszakad a szívem, volt már, hogy a kocsiban sírva fakadtam. Persze ilyenkor még ott állok egy pár percet az ajtó előtt és hallgatózom, hogy meg tudott-e nyugodni, mert ha nem, akkor visszalépek megvigasztalni. Erre még nem került sor, mert mindig eltereli a pótnagyi a figyelmét és hallom, hogy pár perc múlva már önfeledten játszik. Azonban még sem tudom, hogy mi lehet ez most. Történhetett valami közöttük, ami miatt így reagál a kislányom, vagy csak a korral jár ez az anyához való ragaszkodás, vagy egyszerűen engem szeretne a gyerek?

Okoz-e ez neki valami lelki traumát? Hogyan kellene ezt kezelnem? A nagyszülei vidéken laknak, és már többször kérték, hogy hadd vigyék el hétvégére az unokájukat. Imád náluk lenni, és a kislányom szerelmes a nyagypapába! Mégse engedtem el eddig, mivel én is csak hétvégén tudok igazán vele lenni. Most azonban érzem, hogy elfáradtam, és szeretnénk egy pár napra elutazni a férjemmel kicsit kettesben valahova. Nem tudom, hogy nyugodt szívvel elengedhetem-e a gyermekemet? Nem fogja-e úgy érezni, hogy még a hétvégére is "lepasszolom"?

Teljesen természetes, hogy ragaszkodik önhöz a kislánya, és szeretné, ha vele maradna a munkája helyett. Nem jelenti azt, hogy a pótnagyival nem érzi jól magát, csak szívesebben lenne önnel!

Ne legyen lelkiismeretfurdalása, hogy így döntött - ezt kislánya is megérzi! Gondolom, nyomós érvek szóltak amellett, hogy visszamenjen dolgozni, és ebben a kényszerhelyzetben igyekezett kislányának a lehető legjobb megoldást biztosítani. Leveléből azt érzem, hogy nagyon ügyel arra, hogy amikor a kislányával van, akkor teljes figyelemmel forduljon felé!

Nagyon nehéz lehet elszakadni nap mint nap gyermekétől. Mégis azt javaslom, ne szökjön el, ne taktikázzon! Minden esetben búcsúzzon el tőle, mielőtt elmegy - bármennyire kapaszkodik és sír is -, majd a pótnagyi megnyugtatja! Fontos, hogy kislánya bizalmát megőrizze, és ne érezze azt, hogy anya úgy szökött meg előle, hogy észre sem vette, mikor ment el! Legközelebb még inkább az ön nyomában lesz, mert nem tudhatja mikor tűnik el. Egyre nehezebb lesz elterelni a figyelmét, kiépül a bizalmatlanság! Legyen meg a búcsúzkodás rítusa, még akkor is, ha mindkettőjüknek nehéz az elválás!

Nyugodtan hallgasson a megérzésére, hogy mikor engedheti el pár napra a nagyszülőkkel kislányát! Ezt önnél jobban senki sem tudhatja! Ha úgy érzi, hogy elég szoros a nagyszülő-unoka kapcsolat, és önben is megérett a döntés, akkor nyugodtan megteheti! Az a fontos, hogy biztos legyen a döntésében, ne legyen lelkiismeretfurdalása miatta! A férjének nagyon jól fog esni, hogy rá is tud szánni teljes figyelmet! Arról nem is beszélve, hogy önnek is jót fog tenni egy kis feltöltődés!

Kellemes kikapcsolódást kívánok!