Egy interneten szövődött szerelem vége

Olvasónk levele:

Tisztelt Doktor Úr!

az Ön oldalára

Egy évvel ezelőtt az interneten keresztül megismerkedtem egy férfival, aki iránt szinte az első egy-két beszélgetés hatására bennem hatalmas lángoló szerelem alakult ki, ami a személyes találkozásunk után kölcsönösnek bizonyult. Ez a számomra fergeteges érzelmi csoda hónapokon keresztül tartotta lázban szívemet-lelkemet. S ez alatt az idő alatt öt személyes találkozásra került sor, melyek között volt 2-3 napos is. És közben az e-mailek, sms-ek tömkelege és a többórás esti beszélgetéseink a chaten. Valamennyi találkozás a maximális boldogságot nyújtotta mindkettőnk számára, felejthetetlen testi-lelki örömöket adva egymásnak. De minden csodának és a legtöbb szerelemnek egyszer vége szakad, és a baj az, hogy az érzelmek nem egyszerre halványulnak, majd alszanak ki a két egymást egykor szerető félben.

Itt tartok most: bár a volt kedvesem régebben készült ennek a kapcsolatnak a lezárására, ez végül is véglegesen csak tavasszal következett be. Közben még volt néhány személyes találkozásunk, ami ugyan magán viselte a búcsú jegyeit, de ugyanolyan szenvedélyes szeretkezésbe torkollt, mint a korábbiak.
Ez természetesen nem segítette az én leválásomat a kedvesemről, aki végleg a szakítás mellett döntött.

Én viszont ez alatt az idő alatt teljesen a lelki összeomlás határára kerültem, bár a hangulatom némi "óriáskerék-szindrómára" emlékeztet: egyik nap fenn (azaz még éppen használható állapotban), a másik nap teljesen magam alatt vagyok. A leglehetetlenebb helyzetekben, nyilvánosság előtt, munka közben tör rám a sírógörcs, és alig-alig tudok túljutni rajta.
A diagnózissal tisztában vagyok: co-dependencia (társfüggőség), bár az elnevezést itt ismertem meg az [origo] oldalán.

Én, a magam számára az igazit, az ideális partnert véltem megtalálni benne. Ő bennem nem, mert talált valaki mást, aki többet tud nyújtani neki, mint én.
De ettől még én nem tudok leválni róla. Bármit csinálok, mindig és mindenről ő jut az eszembe. Vele alszom, vele ébredek. Azaz az emlékével, és ezek az emlékek bármilyen szépek voltak és maradtak is számomra, most a veszteség fájdalmát hordozzák csak.
A végső lökést, hogy szaksegítségre van szükségem, a tegnap esti chaten történt beszélgetésünk adta meg, amikor felhívta a figyelmemet arra, hogy változtatnom kell a viselkedésemen, az érzéseimen, különben rossz sorsom lesz, belebetegedhetek. Idáig semmi körülmények között nem akarok eljutni. Ezt biztosan tudom, ezért kérem, hogy segítsen! Gyakorlati tanácsokkal, vagy ha nagyobbnak érzi a gondot, akkor azzal, hogy hova kellene fordulnom.