A szakítás anatómiája

Az elhagyó leértékelése, gondolatban történő sértegetése látszólag kiutat jelent abból a sértettségből, amit a "nem kellek már..." érzése okoz. Azonban az erős érzelmi kapcsolatok ennél mélyebb szinten gyökereznek bennünk, kitépésük nem megy ilyen egyszerűen. Gyakran tapasztalható, hogy ilyen állapotban emberek olyan szenvedéseket élnek át, olyan reakciókat adnak, mint a szülő által elhagyott kisgyerek. A tünetek testi fájdalmakig, különféle szervi panaszokig mehetnek. Mindez arra utal, hogy a megszakadt kapcsolat mélyrétegeiben létrejött valamilyen lélektani összefonódás a két fél között. Ez egészen független lehet attól, hogy a realitásban milyen gyakorisággal és milyen társadalmi formációban zajlott a kapcsolat. Heinz Kohut pszichoanalitikus tárta fel azokat a lélektani folyamatokat, melyek során a fejlődő gyermek belső építkezéséhez igénybe veszi a szülőről alkotott - természetesen fantáziákkal feldúsított - elképzeléseit. A nagyszerűnek érzékelt szülőt mintegy magába olvasztja. Sokat tudunk arról is, hogy ha a szülő magatartása ebben az érzékeny szakaszban nagyon nem felel meg a gyerek igényeinek, akkor milyen mélyre ható, az egész életen végig húzódó sebek keletkeznek. Nos, a szakításoknál is valami ilyesmi történik. A szerelemben idealizált másik lelkünk mélyén részünkké válik - erre utalnak az olyan kifejezések is, mint egy test egy lélek voltunk -, és távozása, elvesztése ezen a mély szinten szakít fel sebeket, amelyeket korábbi veszteségek, csalódások már megalapoztak. Mindez érthetővé teszi a sok furcsa vagy indokolatlanul súlyosnak tűnő reakciót.

A volt partner lealacsonyítása, az idealizáció durva megszüntetése tehát nem hoz megnyugvást, mert a belső, lélektani veszteséget fokozza. Ezenkívül az elmúlt kapcsolat valós értékeit, szépségeit is lerombolja, tehát eltorzítja a valóságot. A leértékelés nyomában keletkező harag, a nárcisztikus düh pedig bosszúvágyat, értelmetlen, destruktív akciókat válthat ki.

Van-e hozama ezeknek az élményeknek? Gyakran hallani, hogy az ilyen nagy megrázkódtatást követő időszakban hosszabb-rövidebb ideig másképpen látjuk a világot és benne saját magunkat. A felkavarodás alkalmat nyújt arra, hogy meglássunk olyan dolgokat magunkban és kapcsolatainkban, amelyeket a szokásos menetben soha nem látunk. Tehát ez nagy és ritka alkalom lehet arra, hogy jobban megértsük magunkat, és valamelyest változni tudjunk, érettebbé váljunk. Persze, csak akkor, ha képesek vagyunk lemondani a bosszúállás fantáziabeli vagy tényleges formáiról, ha képesek vagyunk veszteségünket és az azzal járó szenvedést végigcsinálni anélkül, hogy önbecsapással, kompenzációszerű gyors partnerkereséssel vagy önpusztító viselkedéssel lerövidíteni igyekeznénk.

Lust Iván