A tudattalan mint erőforrás

Sokszor fordul elő velünk, hogy valamilyen fontos dolgot menetrendszerűen elfelejtünk elintézni, felírjuk, de akkor a cédulát veszítjük el, és így tovább. A köznapi felfogásban arra gondolunk, hogy szórakozottak vagyunk vagy hülyülni kezdtünk. Mélylélektani oldalról esetleg arra, hogy az adott üggyel kapcsolatban van bennünk valamilyen tudattalan ellenkezés, megoldatlan probléma - és ez jelentkezik ilyen kellemetlen felejtés formájában. Lehet, hogy vannak bennünk olyan erők, amelyekről magunk sem tudunk?

Mindennapi tapasztalatunk, hogy nagyon sok mindent úgy végzünk el, hogy közben alig figyelünk oda. Van egy sor reflexes működésünk, ahogyan pl. öntudatlanul korrigáljuk, ha rosszul lépünk az utcán. Ugyancsak nehezen tudatosítható, hogy melyik izmunkkal pontosan mit is csinálunk, amikor biciklizünk vagy átölelünk valakit és táncolunk. Bonyolult gondolkodási műveleteink nagy része is a tudatosságon kívül zajlik. Mindez tulajdonképpen nem tartozik a klasszikus, freudi tudattalan fogalmához, de arra utal, hogy fontos működéseink zajlanak gyakorlatilag tudatos kontrollunk nélkül. Sőt, ezek legtöbbjénél a túlzott odafigyelés és tudatosság sokat ront a teljesítményen.

Ha mindennapi életünket vesszük szemügyre, akkor azt látjuk, hogy szokásaink, meggyőződéseink, beállítottságaink, amelyek mindennapi döntéseinket irányítják, egy darabig jól követhetők. Azaz meg tudjuk magyarázni, mit miért gondolunk éppen úgy, ahogy, vagy milyen okok miatt választunk öltözködési stílust, pártot vagy éppen partnert. Van azonban egy pont, ahol ez a fonál elvész. Helyette csak újabb érvekkel, körben forgó okoskodással tudunk előállni. Ilyenkor érzékelhető, hogy amúgy ésszerű döntéseinknek, választásainknak szintén vannak a tudattalanba nyúló gyökerei. Érdekes módon sokszor a legfontosabb döntéseink, választásaink esetében fedezhetjük fel ezt a hátteret, mint pl. hivatás, foglalkozás választása, életre szóló kapcsolat választása. A megmagyarázhatatlanság érzése gyakran úgy jelentkezik, hogy bizonyos életeseményeinket, döntéseinket sorsszerűnek érezzük. Mintha nem egészen magunk, a tudatos énünk kezében lenne ilyenkor a döntés. Néha érezhetjük úgy is, hogy valamilyen felsőbb hatalom vagy erő hat ilyenkor és lök bennünket valamilyen irányban. Ez ősi gondolkodási szokása az embernek, hogy belső történéseit külső erők hatására vezeti vissza. Hogy éppen milyen erőkre, az történelmi koronként és kultúránként is változik.

Mindezt felfoghatjuk úgy is, hogy lelki életünk törekszik a gazdaságosságra. Hiszen ha minden mozdulatunk előtt és minden egyes döntésünk előtt vissza kellene követni a kiváltó és befolyásoló tényezők hosszú, múltba vesző sorozatát, akkor szinte mozdulni sem tudnánk, nemhogy gyorsan és célszerűen reagálni. Persze, ahogy mindennek, ennek a gazdaságosságnak is ára van. A mindennapi élet körülményei nem kedveznek az elmélyült önvizsgálatnak. Így aztán beérjük egy sor "normális" magyarázattal, sőt, legtöbb döntésünk és cselekvésünk esetében nem is firtatjuk az okokat, hanem természetesnek vesszük őket. Ennek következtében rejtve marad előttünk mindaz, ami esetleg ésszerűtlen, irracionális befolyást gyakorolhat életünk alakítására. Ha pl. valaki számára a sikeres előmenetel fő hajtóereje valamelyik szülőjének túlzott becsvágya, illetve az ennek való megfelelés törekvése, akkor sikeres életének mindig lesz egy sajátos kettőssége, mintha nem egészen a saját életét élné. Jó esetben azonban képesek vagyunk a hozott vágyakból és érzésekből valamint saját, új tapasztalatainkból és érdeklődéseinkből kreatívan megalkotni saját, önálló életünket. Ilyenkor a tudattalan erők nem akadályként, hanem inkább energiaforrásként működnek. Ehhez azonban jó adag önismeretre van szükségünk.

Lust Iván